péntek, szeptember 30, 2022
Home Apple hírek 1,8 milliárd forintos büntetést kell fizetnie az Apple-nek – innentől akár hetente

1,8 milliárd forintos büntetést kell fizetnie az Apple-nek – innentől akár hetente

Ötmillió eurós, azaz nagyjából 1,8 milliárd forintos bírságot szabott ki a holland piacfelügyeleti hatóság az Apple-re, és ez csak a kezdet. Akár minden héten fizethet ennyit.

Az európai országok közül Hollandia elégelte meg leghamarabb az Apple Store sokat vitatott üzletpolitikáját, és a Holland Fogyasztói és Piacügyi Hatóság (ACM) nemrégiben a társkereső alkalmazásokkal kapcsolatban döntött úgy, hogy a fejlesztők megkerülhetik az App Store fizetési rendszerét. (A részletekről itt olvashatnak).

Az Apple-nek tehát úgy kellene (kellett volna) módosítania a holland App Store való hozzáférés feltételeit a társkereső appok szolgáltatói számára, hogy azok az Apple fizetési rendszerétől eltérő rendszereket is használhassanak, illetve arra is képeseknek kell lenniük, hogy az alkalmazáson kívüli fizetési rendszerekre hivatkozzanak.

Úgy tűnik, hogy az Apple egyelőre nem vette mindezt túl komolyan (vagy nem volt elég gyors): a társkereső alkalmazások továbbra sem tudnak alternatív fizetési rendszereket használni. Mi több, az Apple még számos akadályt is gördített a fejlesztők elé, ha harmadik fél fizetési eszközét használnák. Az ACM szerint az Apple nem hajtotta végre a számára előírt változtatásokat, így ötmillió eurós büntetést kell fizetniük, és ezzel még nincs vége. Hogy jobban csipkedjék magukat, ezentúl hetente ugyanennyi lesz a büntetés (legfeljebb 50 millió euróig).

Azt azért a 9to5Mac is megjegyzi, hogy az ACM azon felvetése, hogy az Apple nem volt elég gyors a követelmények változtatásakor, nem veszi figyelembe azt, hogy egy ehhez hasonló szintű módosításhoz, különösen egy olyan mamutcégnél, mint az Apple, azért idő kell. De persze az Apple-t sem kell félteni, ugyanis nem is titkolta, hogy hogy azoknak a fejlesztőknek, akik harmadik féltől származó alkalmazáson belüli fizetési lehetőségeket szeretnének átvenni, számos különféle akadályt kell átugraniuk ahhoz, hogy ezt megtehessék. Arról már nem is beszélve, hogy az Apple továbbra is azt tervezi, hogy jutalékot számít fel ezekért a vásárlásokért. Mindenesetre az Apple-nek előbb-utóbb további részletekkel kell szolgálnia a hollandiai társkereső alkalmazásokkal kapcsolatos terveiről, már amennyiben el szeretné kerülni a folyamatos bírságot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Realme Watch 2 Pro – műholdvevő fapaddal

Külső, kijelző, üzemidőMagyarországon nyitotta meg első európai üzletét a Realme, és mi is megjelentünk a budapesti Lurdy Ház földszintjén, hogy részt vegyünk a nyitóeseményen,...

Döntött az EU: egységesítik a töltőket, 2024-től minden készülékbe USB-C-t kell tenni, az iPhone-okba is

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói megállapodtak, hogy 2024-től a kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbje csak az...

A Pro modellekhez hasonló dizájnt és M2-es lapkát kapott az új MacBook Air

Az Apple a tegnapi, fejlesztőknek szóló konferenciájának nyitóeseményén lerántotta a leplet az M1 utódjának szánt M2-es rendszerchipről, amely teljesítmény szempontjából alig (a CPU 18,...

Így lehet arcátlanul lemásolni egy iPhone-t

Visszatért a Letv, az új mobilja egy iPhone-klón, USB-C porttal és jackcsatlakozóval.  A Letv visszatért a mobilpiaca, méghozzá az Y1 Pro nevű okostelefonjával. A bemutatót...

Recent Comments