vasárnap, március 23, 2025
Home Apple hírek A mesterséges intelligencia lesz az Apple házi zeneszerzője

A mesterséges intelligencia lesz az Apple házi zeneszerzője

A cupertinóiak legújabb szerzeménye egy olyan cég, amely az MI által létrehozott dalokra specializálódott.

Az Apple nagy utat járt be az 1976-os megalapítása óta, hiszen az egykori garázs-startup ma a világ legértékesebb tőzsdei cége, előzve az olyan óriásokat, mint a Microsoft, a Google, az Amazon vagy a Facebook.  A 200 milliárd dolláros készpénzvagyonon trónoló cupertinóiak sikerében persze komoly szerepet játszottak a különböző felvásárlások is, melyekkel fontos technológiák kerültek házon belülre.

Ilyen volt például a P.A. Semi 2008-as bekebelezése, amire az A-szériás almás chipek kifejlesztése miatt volt szükség, vagy négy évvel később az ujjlenyomatos azonosításban utazó AuthenTec felvásárlása, akik a Touch ID-t hozták a konyhára. A Bloomberg nemrég egy újabb izgalmas akvizícióról számolt be, ezúttal a mesterséges intelligencia kapcsán.

Az Apple legfrissebb szerzeménye a londoni AI Music, amely MI segítségével generált, egyedi, személyre szabható zenékben utazik. Egy ilyen technológia pedig nem csak az Apple Music zenestreaming-szolgáltatásban jöhet kapóra a cupertinóiaknak, de az Apple Fitness+ edzéseit is felturbózhatja, vagy akár a Home Pod okoshangszórók repertoárját is bővítheti.

A Bloomberg szerint a felvásárlásra valamikor az elmúlt hetekben került sor, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, az almás tulajdonba került AI Music azóta nyomtalanul eltűnt az internetről, csak egy árva LinkedIn-fiók maradt utána. A cég archivált weboldala viszont ma is böngészhető, ennek leírása szerint a 2016-ban alapított startup egy olyan algoritmussal rukkolt elő, amely bárhol felhasználható jogdíjmentes dalokat kínál, és képes a hallgatója érzelmeihez igazodni:

„A szabadalmaztatott technológiánkkal a zene megőrzi az emberi érzelmeket a műfajok és stílusok között, és a felhasználó igényei szerint alakítható. A tökéletes dal vagy stream egy gombnyomással elérhető, a kreatív folyamatok vagy a felhasználói élmény megszakítása nélkül.”

Az AI Music korábban olyan szereplőkkel dolgozott együtt, mint a BBC és a Wired, így kipróbált megoldásról van szó, ami nem véletlenül keltette fel az Apple érdeklődését. Már csak az a kérdés, hogy az MI-zenéket végül közvetlenül a felhasználók számára is elérhetővé teszik-e, vagy csak a háttérben használják majd őket az almás tartalmakhoz.

A közelmúltban a cupertinóiak egy másik zenés vállalkozást, a klasszikus zenék streamelésére szakosodott Primephonicot is felvásárolták, amit az Apple Musicba fognak integrálni.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Pinco Casino Giriş Resmi Çevrimiçi On Line Casino Pinco Bonuslar

Pinco Bet Güncel Giriş Spor Bahis Ve Casino Pinco Giriş Online Türkiye'deContentPara ÇekmeOyuncu TurnuvalarıSpor BahisleriPinco Casino SssPinco Casino Türkiye – Canlı Casino Oyunları Ve...

„plinko Casino Game Spela I Sverige

Plinko Bgaming Spela Plinko På Casino Med 99% Rtp"ContentPlinko – Ett Spännande TurspelSå Spelas Plinko På Casinon OnlineDärför Älskar Vi PlinkoVad Är Plinko? Avantaje...

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve Yöntemleri

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve YöntemleriGünümüzde çevrimiçi casinoların popülaritesi hızla artmaktadır. Bu gelişme, kullanıcıların kazanç ve eğlence arzusunu tatmin etmenin yanı sıra,...

1win Burkina Faso: Pari En Direct Et Casino En Ligne Connexion”

"1win Casino & Terme Conseillé Official Site Plus LoginContentTypes De Sports Et E-sportsIn Options De Paiement Pour Des Joueurs Bf"Inside: The Favorite On The...

Recent Comments