A Netflix a következő négy évben 2,5 milliárd dollárt (mintegy 855 milliárd forintot) fektet be dél-koreai filmekbe és sorozatokba. Az amerikai vállalat szerint ez kétszerese annak az összegnek, amit az elmúlt hét évben beruháztak az ázsiai országban.
Ted Sarandos, a Netflis társ-vezérigazgatója
Fotó: Shutterstock
Azért tudjuk ezt meglépni, mert bízunk abban, hogy a dél-koreai szórakoztatóipar továbbra is népszerű történeteket fog gyártani
– jelentette ki Ted Sarandos, a Netflix társ-vezérigazgatója. Hozzátette: a koreai sorozatok világszerte közkedveltek, így a távol-keleti ország iránt is nőtt az érdeklődés, valamint az állam vezetése is támogatja az iparágat. Sarandos közleménye azt követően lett nyilvános, hogy találkozott Jun Szogjol dél-koreai elnökkel Washingtonban, az államfő egyhetes amerikai látogatása során – írja a Variety.
Koreai hullámnak (Hallyu) nevezik azt a jelenséget, ami a dél-koreai kultúra, főleg a filmek, a sorozatok, a videójátékok és zenék külföldi terjeszkedését jelenti, így például a K-pop együttesek már nemcsak Ázsiában kedveltek, hanem nyugaton is. A legfrissebb kormányzati adatok szerint 2021-ben a zenei tartalmak, videójátékok és filmek exportja rekordot döntött, és 12,4 milliárd dollárt tett ki.
A távol-keleti országban készült Nyerd meg az életedet (Squid Game) a 2021-es megjelenés után négy hét alatt 142 millió háztartásban nézték meg világszerte, ezzel a Netflix történetének legnézettebb tartalma lett. Más sorozatok is népszerűek, például a Dicsőség (The Glory) vagy a Physical 100 nevű valóságshow. A streamingszolgáltató lépésére akkor kerül sor, amikor más globális szereplők, a Disney+ és az Apple TV+ is megpróbálnak a koreai műsorok kibővített kínálatával több nézőt szerezni.
A legnépszerűbb streamingszolgáltatók
A streamingpiacot elemző cég, a FlixPatrol adatai szerint a szektort 230,9 millió előfizetővel a Netflix vezeti, amit az Amazon Prime Video követ 200 milliós bázissal. A harmadik helyen a több mint 161 millió felhasználóval büszkélkedő Disney+ található. Egyre terjeszkednek az ázsiai szolgáltatók is, a Tencent Video 124 millió feliratkozóval a negyedik helyen van, míg a kínai Google, a Baidu platformja (iQIYI) 101 millió előfizetőt tud magáénak.
Ha országok szerint nézzük, akkor a Netflix 78 államban számít piacvezetőnek, elsősorban Európában, Latin-Amerikában és Ausztráliában népszerű, míg az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban az Amazon Prime Video a legkedveltebb. Kínában a Tencent Video, Oroszországban a KinoPoiszk, Indiában a Disney+ áll az első helyen. Vannak régiós jellegzetességek is, például Észak-Afrikában a Shadid, Délkelet-Ázsiában az iFlix a domináns. Dél-Koreában a Netflix legnépszerűbb, a fiatalok körében pedig az átlagot meghaladóan kedvelik.
Dollármilliárdokkal rövidítik meg a Netflixet a zugnézőkHideg zuhanyként érte a piacot a Netflix minden várakozástól elmaradó negyedéves gyorsjelentése. A befektetők elégedetlenek a jelszómegosztás miatt a céget érő veszteség felszámolásának tempójával, s a százmillió zugnézőből mielőbb előfizetőket szeretnének faragni. Viszont a jelszómegosztások visszaszorításával nagyobb pluszbevételek és többletnyereség csak később keletkezik. |