vasárnap, március 23, 2025
Home Iphone A világ második USB-C-s iPhone-ja szinte fillérekért kelt el az elsőhöz viszonyítva

A világ második USB-C-s iPhone-ja szinte fillérekért kelt el az elsőhöz viszonyítva

Ennyi igazán nem volt sok egy egyedi, USB-C-s iPhone-ért.

2021-ben mi is beszámoltunk arról, hogy gazdára talált a világ első USB-C-s iPhone-ja, amit nem a saját fejlesztésű Lightning-csatlakozóját erőltető Apple-nek, hanem egy svájci mesterszakos egyetemistának, Ken Pillonelnek köszönhetünk. Igen, Pillonel lecserélte egy iPhone X szabvány Lightning-csatlakozóját USB-C-re úgy, hogy a telefont teljesen működőképes marad.

A különleges mobilért egy aukción 86 ezer dollárt, vagyis akkori árfolyamon 27,4 millió forintot fizettek. Most viszont elkészült a második USB-C-s iPhone, ami megdöbbentően olcsón talált gazdára.

Ezúttal Gernot Jöbstl volt az elkövető, és hiába lett az ő USB-C-s iPhone-ja „csak” második, van, amiben elsőnek bizonyult: ez a modell ugyanis teljesen vízálló. Jöbstl az alábbi videóban mutatta be kreációját, és azt is elhintette, hogy nem szeretné megtartani magának, aukcióra bocsájtja. 

Mindössze 3000 dolláros, vagyis nagyjából 965 ezer forintos árral vitte el valaki a mobilt az eBay-en. Valljuk be, egy ilyen egyedi készülékért ez azért még egyáltalán nem hajmeresztő ár. Ennél többre pedig a jelek szerint nem értékelték Jöbstl munkáját a gyűjtök, nem hatotta meg őket a vízállóság.

Azt is érdemes persze megjegyezni, hogy nem kevés limitációval is számolnia kell majd a jövendőbeli tulajnak, nem működik például többek között a gyorstöltés funkció sem.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Pinco Casino Giriş Resmi Çevrimiçi On Line Casino Pinco Bonuslar

Pinco Bet Güncel Giriş Spor Bahis Ve Casino Pinco Giriş Online Türkiye'deContentPara ÇekmeOyuncu TurnuvalarıSpor BahisleriPinco Casino SssPinco Casino Türkiye – Canlı Casino Oyunları Ve...

„plinko Casino Game Spela I Sverige

Plinko Bgaming Spela Plinko På Casino Med 99% Rtp"ContentPlinko – Ett Spännande TurspelSå Spelas Plinko På Casinon OnlineDärför Älskar Vi PlinkoVad Är Plinko? Avantaje...

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve Yöntemleri

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve YöntemleriGünümüzde çevrimiçi casinoların popülaritesi hızla artmaktadır. Bu gelişme, kullanıcıların kazanç ve eğlence arzusunu tatmin etmenin yanı sıra,...

1win Burkina Faso: Pari En Direct Et Casino En Ligne Connexion”

"1win Casino & Terme Conseillé Official Site Plus LoginContentTypes De Sports Et E-sportsIn Options De Paiement Pour Des Joueurs Bf"Inside: The Favorite On The...

Recent Comments