Home Apple hírek Akadálymentesített okosórát fejlesztett az Apple

Akadálymentesített okosórát fejlesztett az Apple

Az Apple a fogyatékkal élőkre is gondol: olyan új kisegítő funkciókat jelentett be okosórája számára, amelyek lehetővé teszik, hogy bárki használhassa viselhető eszközét.

Az Apple azt szeretné, ha minél többen használnák okosóráját, például azok is, akik valamilyen testi fogyatékosság révén el vannak zárva az ilyen eszközök használatától. A napokban olyan új szoftverfunkciókat jelentett be, amelyeket kifejezetten mozgássérült, látás-, hallás- és kognitív fogyatékossággal élő emberek számára terveztek. Ezek a következő generációs technológiák bemutatják az Apple meggyőződését, mely szerint az akadálymentesség a digitális eszközök esetében is emberi jog.

Az iPad a könnyebb irányítás érdekében támogatni fogja a külső szemkövető hardvereket; a látássérült és gyengénlátó közösségek számára pedig a VoiceOver képernyőolvasó válik még okosabbá az eszközön található intelligencia használatával, például a képeken belüli tárgyak azonosításával. Az Apple új háttérhangokat is bevezet a zavaró tényezők minimalizálása érdekében, és a siket vagy hallássérültek számára a Made for iPhone (MFi) hamarosan támogatni fogja az új kétirányú hallókészülékeket.

Az új funkciókkal együtt az Apple bejelentett egy különleges kisegítő funkciót az Apple Watch számára, AssistiveTouch néven, ami még ebben az évben megjelenik. A watchOS-be integrálódó AssistiveTouch lehetővé teszi a felsőtest végtagbeli problémákkal küszködő felhasználók számára az Apple Watch használatát anélkül, hogy meg kellene érinteniük a kijelzőt vagy a kezelőszerveket.

A funkció beépített mozgásérzékelőket használ, például giroszkópot, gyorsulásmérőt, optikai pulzusérzékelőt. A szenzorok és a készülék kínálta gépi tanulás révén az Apple Watch érzékelni tudja az izommozgások és az ínaktivitás finom különbségeit, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a képernyőn lévő kurzort apró kézmozdulatokkal, például ujjuk összeszorításával vezéreljék. A felhasználók így könnyebben válaszolhatnak a bejövő hívásokra, elérhetik az Értesítési központot, a Vezérlőközpontot stb.

[embedded content]

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

40 ezer forintos, telefonra csatolható akkumulátort dob piacra az Apple

A kiegészítő a MagSafe nevű technológia miatt „ragad” a készülék hátuljára, így csakis a 12-es szériával kompatibilis. MagSafe akkumulátor néven hozta forgalomba új...

Nagyszerű hírt kaptak az Androidosok – az Apple viszont puffoghat!

Az Androidos telefonnal rendelkezők nagyszerű hírt kaptak, az iPhone-okra viszont még nem érhető el az alkalmazás. A 2021-es nyaralás egyik legfontosabb kelléke a strandpapucs és a fürdőruha...

Megérkezett Androidra az EU-s védettségi applikáció: az iPhone-osoknak még várniuk kell – Pénzcentrum

EU-kompatibilissé vált az EESZT-alkalmazás az androidos mobilokon. Akinek már le volt töltve, elég csak frissíteni. Július elsejével Magyarország is bevezette az uniós védettségi igazolást,...

Az uniós védettségi igazolvány letölthető androidos telefonra, az iPhone-verzióra még várni kell

Már letölthető Androidra az uniós védettségi igazolvány applikáció – írja a 24.hu. Magyarország július 1-jével vezette be az uniós védettségi igazolást, ami már az Európai Unió egész...

Recent Comments