Home Iphone Akadozhat az iPhone 12 gyártása is, nincs elég processzor a piacon

Akadozhat az iPhone 12 gyártása is, nincs elég processzor a piacon

A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet miatt jóval kevesebb processzor van a piacon, mint amennyire szüksége lenne a különböző iparágaknak. A tech cégek úgy látják, az idei évben számolni kell ezzel a helyzettel.

A koronavírus-járvány a tech ipar számára is komoly nehézségeket okozott, és egyelőre úgy tűnik, a tavalyi után az idei év sem lesz sokkal jobb – írja iparági szereplőkre hivatkozva a Bloomberg. A lap beszámolója szerint a pandémia miatt akadozott az ellátási lánc, így csökkent a kínálat, miközben a processzorok iránti kereslet tovább növekedett.

A Boomberg arról ír, hogy a legnagyobb mértékben az autóipar szenvedte meg a kialakult helyzetet (ennek kialakulását ebben a cikkben magyaráztuk el) – az iparágban a csökkenő eladások miatt jelenleg 61 milliárd dolláros a kiesés –, ugyanakkor a hétköznap használatos elektronikai eszközök gyártására is hatással van a dolog.

Mike Spencer, a Microsoft befektetői kapcsolatokért felelős vezetője nemrég arról beszélt, hogy emiatt 2021 nyaráig jó eséllyel hiány lesz az Xbox Series S és Series X játékkonzolokból. Az AMD vezére, Lisa Su ennél is borúlátóbb: szerinte az iparágnak arra kell felkészülnie, hogy idén ez a hiány lesz majd az alapállapot. Hasonlóan látja a helyzetet a Sony is. A cég nemrég azt közölte, a játékkonzolok – PlayStationök – gyártása lassabb lehet majd a vártnál.

© László Ferenc

A GSMArena ezzel kapcsolatban arról ír, hogy a kialakul helyzet az Apple-re is hatással van, még annak ellenére is, hogy a cégnek meglehetősen stabil a beszállítói köre. Ennek ellenére a chipek hiánya miatt az iPhone 12 gyártása is akadozhat. Ezt erősítette meg a Qualcomm vezetője, Cristiano Amon is, aki nemrég arról beszélt, hogy számolni kell a készlethiánnyal. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy ha valóban ez a helyzet, akkor az hatással lehet az iPhone 13 bemutatására és piacra dobására is.

A lap szerint azt nem tudni, hogy mikor konszolidálódhat a helyzet. Jelenleg ugyanis a maximális gyártási kapacitással pörögnek az üzemek, így az egyetlen megoldás az lehet, ha újabb gyárakat építenek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Hazudott az Apple – állítja a fortnite-os Epic Games első embere

Bár az Epic Games és az Apple közötti per bírói döntése azt sugallhatta, hogy visszatérhet a népszerű Fortnite játék az App Store-ba (bíztak...

Keresztbe tett az Apple a Facebooknak

Az Apple előírta, hogy az adatgyűjtést és a követést a felhasználóval közölni kell és egy felugró ablakban jóvá is kell velük hagyatni.Ha ez nem...

Kamu iPhone-bemutatóval loptak el 20 millió forintnyi bitcoint

A tolvajok az iPhone 13-ra húztak fel egy kampányt, azt is ígérve, hogy az adakozók még több pénzt kapnak vissza – nem így...

Ettől félt az Apple: az EU-ban kötelező lesz az USB-C a mobilokon | 24

Az Európai Bizottság sajtóközleményben jelentette be, hogy előterjesztik azt az új jogszabályt, ami megszabná a telefongyártók számára, hogy egységesen USB-C töltőporttal lássák el az...

Recent Comments