hétfő, augusztus 2, 2021
Home Iphone Állítja, arcába robbant az iPhone-ja

Állítja, arcába robbant az iPhone-ja

Egy amerikai férfi komoly kártérítést követel az Apple-től, amiért elmondása szerint egy baleset következtében égési sérüléseket szerzett a kezében felrobbant iPhone-jától.

A texasi Robert Franklinnel bővült azoknak az iPhone-használóknak a szűk tábora, akik valamilyen ügyből kifolyólag a bíróság elé citálnák a készüléket gyártó Apple-t. Ez esetben egy szétrobbant telefon miatt, amely Franklin állítása szerint nemcsak gazdasági, hanem egészségügyi kárt is okozott.

Az Apple Insider cikke szerint a történet még 2019-re nyúlik vissza, amikor Franklin egy iPhone 6 típusú eszközön zenét hallgatott. A készülékkel ekkor még semmilyen probléma nem volt, ám egy pillanat múlva a lejátszás akadozni kezdett, illetve a készülék – a panaszos szerint – magától átlépett egyik dalról a másikra.

A férfi nem értette, mi a probléma, ezért a kezébe a mobilt. Franklin azt állítja, hogy a készülék ebben a pillanatban – még a kezében – szétrobbant, és kigyulladt.

A felperes az eljáráshoz benyújtott dokumentumok alapján égési sérüléseket szenvedett. Az érintett ennek hatására döntött úgy, hogy jogi útra tereli ügyet, és kártérítést kér. Ennek elmondása szerint akkorának kell lennie, amely magában foglalja az új mobil árát, az eljárás során keletkezett (ügyvédi) költséget, illetve a kórházi ellátás összegét.

Az Apple Insider megjegyzi, hogy a kérdéses telefont 2015-től árusította az Apple, de a férfi 2018-ban jutott a sajátjához. Ennek alapján mindössze egy évig bírta, de az nem világos, hogy használt vagy teljesen új eszközről van-e szó, így pedig az sem, hogy milyen állapotban volt, amikor a baleset történt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Jó hír minden iPhone-osnak, aki szereti ránézéssel feloldani a telefonját

Míg korábban arról lehetett hallani, hogy az Apple visszahozná az ujjlenyomat-olvasót az iPhone-okra, a legújabb hírek inkább a Face ID, azaz az arcazonosítással...

Hiába méregdrága, kapkodnak utána: kiderült, melyik a magyarok kedvenc iPhone-ja – Pénzcentrum

Nincs már sok hátra az iPhone 12 Mininek itthon sem, hiszen az Apple június végén bejelentette, hogy leáll a gyártás, mivel a készülék nem...

Kamu, hogy a Tesla-vezér Elon Musk lehetett volna az Apple vezérigazgatója

Érdekes történet látott napvilágot, ugyanis a jövő hónapban jelenik meg a The Wall Street Journal újságírójának egy új könyve, mely a Power Play: Tesla, Elon...

Nem jó az Apple AirTagbe a rosszízű gombelem

Vagy legalábbis a gyártó nem vállal garanciát a megfelelő működésére. Elemeket nyelni potenciálisan életveszélyes móka, a probléma megtörténte esetén a szerencsétlenül jártakat haladéktalanul a sürgősségi...

Recent Comments