szombat, július 12, 2025
Home Apple hírek Az Alphabetnél sem fonják már kolbászból...

Az Alphabetnél sem fonják már kolbászból…

A Google anyacége ugyan a tavalyi utolsó negyedévben elkerülte a forgalomcsökkenést, de nagyjából itt meg is áll a jó hírek sora.

Csütörtök a világ két meghatározó amerikai technológiai óriása is előállt a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó eredményeivel. Az Apple finoman szólva sem brillírozott, de sokkal jobban riválisa, a Google-t birtokló Alphabet sem jött ki jobban. Igaz, utóbbinak legalább a bevételt sikerült a tavalyi szint felett tartania.

A negyedéves jelentés szerint 76 milliárd dollárt szorgoskodott össze a cégcsoport, ami ha csak egy hajszállal is, de több, mint egy évvel korábban. Ahogy Cupertinóban, úgy az Alphabet főhadiszállásán sem örültek a dollár erősödésének, mivel az jelentősen befolyásolta a végső összeget. Ezt jól mutatja, hogy árfolyamhatás nélkül, az 1 százalékos növekedés rögtön 7-re ugrana.

Nem veszik a hirdetést

A vállalatbirodalom legnagyobb problémája, hogy a legfőbb bevételi forrás, a Google hirdetési üzletága nem tudta tartani a tempót (3,5 százalékkal romlott a forgalom). Mindezt ugyanakkor ellensúlyozta az ún. Other szegmens (amibe a Google és Nest márkájú eszközöktől kezdve a Play Store alkalmazásáruházig sok minden beletartozik), illetve a cloudos üzletág látványos erősödése. Utóbbi 32 százalékos éves növekedéssel már több mint 7,3 milliárd dollárt termelt.

Ha bevételek szintjén meg is tudott kapaszkodni a cég, a profitabilitás drámai visszaesése egyértelműen jelzi, hogy vége a jó világnak. A kicsit nagyobb forgalomból ugyanis sokkal kevesebb maradt végül a kasszában. Az ünnepi szezonban elért 13,6 milliárd dollárnyi nettó profit harmadával kevesebb a 2021 végén felmutatott összegnél.

A teljes év szempontjából ezek a problémák kicsit elkenődnek, mivel év közben lett egyre sötétebb a gazdasági környezet. Az elmúlt 12 hónapban kimutatott 282,2 milliárd dollár forgalom például 10 százalékos éves bővülést jelent. Az ebből megmaradó 60 milliárd dollárnyi tiszta haszon ugyan elmarad a 2021-ben elért 76 milliárdos rekordtól, ám „csak” bő 20 százalékkal. A teljes képhez hozzátartozik ugyanakkor, hogy 2020-ban például 40 milliárd lett a profit, aminél a tavalyi visszafogottabb eredmény is jóval nagyobb falat.

Source

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Faça O Login E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment BrContentComo Superar Dinheiro? Como Posso Fazer Um Depósito? Como Se Cadastrar E Produzir...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Recent Comments