péntek, március 28, 2025
Home Apple hírek Az Apple bemutatta a HomePod olcsóbb változatát

Az Apple bemutatta a HomePod olcsóbb változatát

Hirdetés

Az Apple még 2017-ben mutatta be HomePod névre keresztelt okoshangszóróját, amely azon túl, hogy képes volt zenét lejátszani iPhone-unkról és egyéb Apple eszközünkről, okosotthonunk központjaként is funkcionált, kiegészítve Sirivel, a vállalat hangalapú személyi asszisztensével.


[+]

Az eszköz sajnos azóta sem kapható itthon (legalábbis hivatalos forrásból), Tim Cook a tegnapi bemutatón azonban úgy fogalmazott, hogy igyekeznek még több felhasználóhoz eljuttatni a HomePodot. Ezzel persze valószínűleg arra gondolt, hogy az Apple árazásához képest egyébként kedvezőnek mondható, 99 dolláros vételár miatt több ember engedheti meg magának az új verziót, mint a 299 dolláros alapmodellt, mi azért kicsit reméljük, hogy egyszer kis hazánkba is eljut a széria. A HomePod Mini egyébként Ausztráliában, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Hong Kongban, Indiában, Japánban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban lesz elérhető november 16-án, de az év végéig csatlakozik Kína, Mexikó és Tajvan is.


[+]

De mit is tud az új HomePod? Nagyjából ugyanazt, amit a nagyobbik testvér, vagyis rajta keresztül továbbra is vezérelhetjük Sirit (és így gyakorlatilag az egész Apple-ökoszisztémát, beleértve a zenelejátszást, a hívásokat, a naptárat, stb.), illetve HomeKit-kompatibilis okosotthon kiegészítőinket, mint például a lámpákat, vagy egy termosztátot. Az eszközbe bekerült Apple U1 lapkának köszönhetően a rendszer képes érzékelni, ha közel tartunk hozzá egy iPhone-t, így vezeték nélkül „átadhatjuk” neki a hívásokat vagy az éppen játszott zenét, de a számítások elvégzése is egy saját gyártású rendszerchipre, nevezetesen az Apple Watch S5-ben és SE-ben is dolgozó S5 SiP-re lett bízva.


[+]

A HomePod Mini 360 fokban képes kifelé szórni a hangot, míg a bevitelben három külső mikrofon lesz segítségünkre, kiegészítve egy negyedik, befelé „néző” példánnyal, ami a hangszóró hangját rögzíti, így nagy zene-bona közben is érti Siri, hogy mit magyarázunk neki. Hasznos lehet a hangszóró tetején elhelyezett érintőfelület, amelynek segítségével hangvezérlés vagy telefon nélkül is lépkedhetünk a zeneszámok között, vagy éppen állíthatjuk a hangerőt, illetve szintén zenelejátszás közben jöhet jól a két HomePod Mini párba kötésének lehetősége.

Lényeges újítás, hogy az új és a régi HomePod képes egyfajta otthoni hálózatként működni, vagyis amit az egyik egység mellett elmondunk, az továbbításra kerül a másik, például az emeleten elhelyezett egység felé. Az Intercom funkció ráadásul nem csak HomePodok között működik, hanem iPhone, iPad, Mac, Watch és AirPods eszközökről is küldhetünk, illetve fogadhatunk hangüzeneteket – az Apple-nek köszönhetően végre megszűnik a papírért kiabálás problémája a WC-n ülve.


[+]

Természetesen a prezentáció során külön kiemelték, hogy a biztonság mindenek felett áll, vagyis minden személyes információnk az eszközön belül marad, amennyiben viszont mégis szükség lenne az Apple szervereivel való kommunikációra, a művelet során nem kerül regisztrálásra az Apple ID-nk, a folyamat elméletben anonim módon megy végbe.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

1win проем На Официальный Сайт И Рабочее Зеркало: 1вин Ставки в Спорт

1вин Бк 1win Официальный Сайт Букмекерской Конторы И Казино, ЗеркалоContentДетальный этапБездепозитные Бонусы тот Вин - как Получить Фриспины также Реальные Деньги?In КазиноIn: официальным Сайт...

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Recent Comments