vasárnap, március 23, 2025
Home Apple hírek Az Apple Car jövője az autonóm fuvarmegosztásban lehet

Az Apple Car jövője az autonóm fuvarmegosztásban lehet

Nem a kocsit használók magántulajdonában lenne, hanem rendelni lehetne.

A Motor Trend amerikai autós magazin megújította az Apple még be nem jelentett „Apple Car” nevű járművére vonatkozó eredeti előrejelzéseit, ezúttal az „elkerülhetetlen” autonóm jövőre aktualizálva azokat.

A Motor Trend legjobb tippjeit összefoglaló jelentés arról, hogy az Apple mit tervezhet, tulajdonképpen pletykák gyűjteményéből állt össze, mert biztos információ a projektről továbbra sem érhető el.

A Motor Trend most előállt az általa Apple Car 2.0-nak titulált verzióval. A kiadvány által közölt képek egy újabb, karcsúbb változatát mutatják egy tisztán elektromos meghajtású járműnek, amely a Zooxhoz vagy a Canoo-hoz, esetleg a Tesla Cybertruckjához hasonlít. A legfontosabb jóslatok ezúttal nem az autó külsejére vonatkoznak, hanem inkább arra, ahogyan a jármű működni fog.

A Motor Trend egy olyan jövőt lát, ahol egy autonóm Apple Car lehet a legvalószínűbb eredmény. Ez biztosra vehető, hiszen tavaly kiderült, hogy az Apple közel 70 önvezető járművet tesztel Kaliforniában.

A lap azonban úgy véli, hogy az Apple valószínűleg egyfajta telekocsi programot fog működtetni, ahelyett, hogy közvetlenül a fogyasztóknak értékesítené az autókat.

A kiadvány emlékeztet rá, hogy egy alapokról indított jármű tervezése, gyártása és értékesítése költséges vállalkozás. A porszívógyártó Dyson például leselejtezte elektromos járművét, miután több mint 700 millió dollárt pumpált bele. A vállalat kiszámította, hogy 210 ezer dollárért kellett volna árulniuk a kocsit, amire nem sokan lennének hajlandóak.

Ezért logikus lépésnek tűnik egy olyan Apple Car fejlesztése, amely nem a kocsit használók magántulajdonában lenne, hanem az utazók magukhoz rendelnétek egyet, ugyanúgy, mint az Ubert. Az egyetlen, de igen fontos különbség az lenne, hogy az autó teljesen autonóm módon működne.

Persze ez a jövő még elég messze van, és ez a közlekedési modell valószínűleg csak a nagyvárosi területekre korlátozódna, ahol az utak rácsszerűek és a sebesség lassú. A kiadvány szerint a jövőben a nagyvárosi területek teljesen betilthatják a személygépkocsikat, és az autonóm fuvarmegosztó járművek helyettesíthetik azokat.

A lap továbbá azt is feltételezi, hogy az Apple kétféle járműmodellt – az ePodot és ePod Solót – is tervezi létrehozni, hogy megfeleljenek a vezetők igényeinek. Az ePod egy nagyobb jármű lenne, amelyet több utas vagy sok áruval közlekedő utasok szállítására terveznek. A kisebb ePod Solo egyszemélyes opció volna, bár kissé szkeptikusan állnak ahhoz a koncepcióhoz, hogy egyszemélyes járművek flottái lepjék el a nagyvárosok utcáit.

A cikk, bár leginkább pletykákon és találgatásokon alapul, érdekes olvasmány. Összesen 29 rendert is tartalmaz arról, hogy a szerkesztők szerint hogyan nézhet ki az Apple Car, és hogyan léphetnek kapcsolatba vele a felhasználók – írja az AppleInsider.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Most Popular

Pinco Casino Giriş Resmi Çevrimiçi On Line Casino Pinco Bonuslar

Pinco Bet Güncel Giriş Spor Bahis Ve Casino Pinco Giriş Online Türkiye'deContentPara ÇekmeOyuncu TurnuvalarıSpor BahisleriPinco Casino SssPinco Casino Türkiye – Canlı Casino Oyunları Ve...

„plinko Casino Game Spela I Sverige

Plinko Bgaming Spela Plinko På Casino Med 99% Rtp"ContentPlinko – Ett Spännande TurspelSå Spelas Plinko På Casinon OnlineDärför Älskar Vi PlinkoVad Är Plinko? Avantaje...

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve Yöntemleri

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve YöntemleriGünümüzde çevrimiçi casinoların popülaritesi hızla artmaktadır. Bu gelişme, kullanıcıların kazanç ve eğlence arzusunu tatmin etmenin yanı sıra,...

1win Burkina Faso: Pari En Direct Et Casino En Ligne Connexion”

"1win Casino & Terme Conseillé Official Site Plus LoginContentTypes De Sports Et E-sportsIn Options De Paiement Pour Des Joueurs Bf"Inside: The Favorite On The...

Recent Comments