csütörtök, augusztus 5, 2021
Home Iphone Az iPhone 13 kijelzője alatt térhet vissza a Touch ID

Az iPhone 13 kijelzője alatt térhet vissza a Touch ID

Az Apple 2017 óta nem tett ujjlenyomat-olvasót az iPhone-okba, de ez idén megváltozhat. Ráadásul úgy, ahogy azt a rajongók is évek óta szeretnék.

Miközben az Apple-nél az arcazonosításra kifejlesztett Face ID-val igyekeztek kiváltani az ujjlenyomat-olvasót az iPhone-okban, a többi gyártó elkezdte bepakolni a szenzort a kijelző alá. Bár a cupertinói cég egyszer sem beszélt arról, hogy ők is alkalmaznának egy ilyen megoldást, az elmúlt években egyre több pletyka kelt szárnyra arról, hogy ilyen technológián dolgozik a vállalat.

Egy erre vonatkozó szabadalmi terv már ki is szivárgott 2020 közepén, októberben pedig egy szivárogtató írt arról a Twitteren, hogy a 2021-ben érkező iPhone 13-akban már ezt a megoldást (is) alkalmazná az Apple. Most a Bloomberg újságírója, Mark Gurman írt ugyanerről a lapban.

A beszámoló szerint az Apple már teszteli a kijelző alá rejtett Touch ID-t, ami az iPhone 13-ban mutatkozhat be. Mindez nagy valószínűséggel nem azt jelenti, hogy a Face ID-t kukázza a cég, csupán azt, hogy az arcazonosítás mellett egy további alternatívát is kínál majd a vállalat a telefonok feloldására. Gurman arról is ír, hogy a 2021-es iPhone-ok valószínűleg “S” modellek lesznek, vagyis az iPhone 12-esekhez képest különösebb változásra a külsejükben nem kell számítani.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az Apple visszatér-e idén a szeptemberi premierhez, vagy esetleg 2021-ben is október közepén rántják majd le a leplet az újabb készülékekről.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Minél hamarabb frissítse az iPhone-ját és az iPadjét! | 24.hu

Az Apple új frissítést tett elérhetővé iPhone és iPad eszközökre, és az iOS 14.7.1-et érdemes minél hamarabb telepíteni a kompatibilis eszközökre, ugyanis komoly biztonsági...

Az Apple verhetetlen, ha tabletekről van szó | 24.hu

A piacvezető Apple több táblagépet értékesített, mint a második és harmadik helyezett együttvéve. Az IDC piackutató cég közzétette legújabb, 2021. második negyedévéről szóló...

Egy év után kapta vissza a tulajdonosa a folyóba esett iPhone-ját

Egy skót folyó medrében bukkant egy búvár a piros színű iPhone-ra, ami egy éven át hevert ott. Az elmúlt években több történetet is...

Furcsa hiba: minden előjel nélkül törhet el az új MacBook Pro kijelzője

Több felhasználó is arra panaszkodott, hogy az M1-es processzorral szerelt MacBook kijelzője minden különösebb erőbehatás nélkül, magától berepedt. Bármennyire is vigyáz valaki a...

Recent Comments