vasárnap, szeptember 19, 2021
Home Apple Watch Az iPhone is megkaphatja az érdekes megoldást, amelytől vízálló az Apple Watch

Az iPhone is megkaphatja az érdekes megoldást, amelytől vízálló az Apple Watch

Az Apple az Apple Watch-nál látottakhoz hasonló módon érné el, hogy távozzon a víz az iPhone-okból és iPadekből.

Az Apple okosórájának egyik érdekes funkciója, hogy képes magából kirázni a vizet. Ezt ebben az esetben szó szerint kell értelmezni, a Water Lock névre keresztelt fejlesztés lényege ugyanis az, hogy a képernyő feloldása után az eszköz ki tudja magából lökni a benne maradt vízcseppeket. A folyamatról nemrég egy szuperlassított videó is készült.

Aki azon gondolkodott, hogy egy ilyen funkció milyen jól jönne az iPhone-okhoz is, annak van egy jó hírünk: a jelek szerint ez az Apple-nek is eszébe jutott már. Az AppleInsider bukkant rá azokra a szabadalmi tervekre, amelyek alapján a vízzárat a cég okostelefonjaiban, valamint táblagépeiben is alkalmaznák.

©

A víz eltávolítására két különböző megoldást talált ki az Apple. Mindkettőben szerepet játszik egy szenzor, amely érzékeli, hogy a különböző nyílásokba – mikrofon, hangszóró – került-e folyadék. Amennyiben igen, úgy vagy kipréselné azt magából az eszköz, vagy elpárologtatná azt. A cél mindkét esetben ugyanaz: se a készülék elektronikája, se pedig maga a fémváz ne érintkezzen sokáig a vízzel.

Mivel egyelőre csak szabadalomról beszélünk, így nem tudni, mikor láthatjuk viszont a való életben a megoldásokat – már ha egyáltalán elkészíti valamelyiket az Apple. Ám mivel az Apple Watch esetében bevált a dolog, jó eséllyel elkészülhet a vízzárral ellátott iPhone és iPad is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Feleslegessé teheti a lázmérőt az Apple Watch 8

Bár az idei legfrissebb újdonság a hetedik generációs Apple okosóra, már a jövő évi eszközről is érkeznek a hírek. Például, hogy akár testhőmérséklet...

Az Apple ellen indított perben még az is veszített, aki megnyerte

Mindenki veszített abban a perben, amit a legnépszerűbb játékának bevételeit féltő Epic Games indított az Apple ellen. A nyertesek talán a fejleményeket eddig kívülről figyelők, a különféle mobilos alkalmazások fejlesztői...

Mennyire erős az iPhone 13 Pro? Itt vannak a részletes adatok

Újabb, az eddiginél részletesebb teszeterdmény került elő, ami megmutatja, mennyivel több izmot pakoltak az iPhone 13 Próra az elődjéhez képest. Bár az Apple...

Putyinék szóltak, a Google és az Apple eltávolítja az orosz ellenzék applikációját

Oroszország korábban a választásokba beavatkozással vádolta meg a két céget, ha azok hagyják, hogy a bebörtönzött Navalnij alkalmazása letölthető legyen. A Google és...

Recent Comments