péntek, március 29, 2024
Home Iphone Bemutatkozott az iPhone 12-család

Bemutatkozott az iPhone 12-család

Hirdetés

Bevezető, iPhone 12 mini és iPhone 12

A szokásos szeptemberi időponthoz képest némi késéssel, de végül hivatalosan is bemutatkozott az iPhone 12-széria. Ahogy azt a legutolsó előzetesek alapján sejthettük, négy készülék érkezett, így a legfrissebb generáció a következőképpen alakul: iPhone 12 mini, iPhone 12, iPhone 12 Pro és iPhone 12 Pro Max. Visszakerült az aktuális fogalmak közé a MagSafe (igaz, most már nem a MacBookok mágneses töltőjeként, hanem a 15W-ra fejlesztett vezeték nélküli töltés a mobiloknál). Szögletesebb a design, már-már a korábbi, négyes és ötös szériákra emlékeztet a keret, viszont a széles notchról továbbra is megtaláljuk az utóbbi évek iPhone-generációit is. Megjelent a Ceramic Shield, ami az Apple definíciója szerint az üvegek belső szerkezetébe nanoméretű kerámiakristályokat juttatva négyszeresre emelte az ütésállóságot, nem mellesleg pedig az üveg egy síkban van a kerettel. Ez a technológia szintén benne van mind a négy termékben.


[+]

Az iPhone 12 mini a gyártó állítása szerint a világ legkisebb és legkönnyebb 5G-képes mobilja. Megjelent tehát a mini elnevezés (az iPad, az iPod és a Mac után), de ami talán ennél is fontosabb: végre van egy igazán kompakt és kevés kompromisszumot kívánó csúcsmobil a piacon. 5,4 hüvelykes kijelzővel ez a készülék ugyanis kisebb mint az iPhone 8 és a többi, 4,7 hüvelykes iPhone, egész konkrétan 131,5 x 64,2 x 7,4 milliméteres dimenziókkal rendelkezik, mellette pedig 133 grammot nyom. Ebbe is belekerült az új, 5 nanométeres Apple A14 Bionic rendszerchip a maga hatmagos processzorával és négymagos grafikus gyorsítójával, a gyártó állítása szerint ez 50%-kal gyorsabb az A13-nál, a chip egyébként nemrég a Geekbench tesztjén is bizonyított.


[+]

A kijelző 1080 x 2340 képpontos, és természetesen OLED, ugyanúgy emlegették a Super Retina XDR-technológiát, mint a drágább változatok esetén, természetesen True Tone és hatpikus visszajelzés is van, a maximális fényerő automatikus módban 625 nit, miközben HDR-ben, automatikus módban, napfény alatt akár 1200 nitre is felugorhatnak a fehérek. Biometrikus feloldásként a Face ID maradt, az ujjlenyomat-olvasó erről is kimaradt. Az IEC 60529-es szabvány szerint IP68‑as besorolású a termék, a termékoldal szerint legfeljebb 6 méteres mélységig és legfeljebb 30 percig meríthető vízbe.


[+]

Két kamera van hátul, a főkamera 12 megapixeles, optikai képstabilizátorral ellátott lencséje pedig f/1,6-os, ami az eddigi legnagyobb apertúra az Apple mobilok történetében, mellette pedig szintén 12 megapixelen egy ultraszélessel találkozunk, f/2,4-es rekesszel és 120 fokos látószöggel. A gyártó leginkább a gyenge fényviszonyok közti fejlődést emelte ki, és persze videós téren is a szokásosan jó minőséget várhatjuk, 4K-ban akár 60 fps-sel, vagy HDR-ben (Dolby Vision) 30 fps-sel. Állítólag még fényesebb lett a True Tone vaku, és van hangzoom is a sztereó felvételhez, örömteli, hogy a HEVC kodek mellett továbbra is megvan opcióként a hagyományos H.264 rögzítéshez.


[+]

Adatkommunikációs téren 5G NR-sávokról beszélhetünk mobilneten (n1, n2, n3, n5, n7, n8, n12, n20, n25, n28, n38, n40, n41, n66, n77, n78, n79), meg persze LTE-ből minden, ami nálunk elképzelhető (Gigabit, 4×4 MIMO), van persze Bluetooth 5.0, Wi-Fi 6 (802.11ax, 2×2 MIMO), a korábban megismert térérzékelő chip, meg persze NFC (Apple Pay), és GPS (GPS, GLONASS, Galileo, QZSS és BeiDou). Pontos kapacitás említve nincs a lítium-iom akkumulátorral kapcsolatban, viszont 15 órányi offline és 12 órányi online videólejátszást, esetleg 50 óra zenelejátszást ígér az Apple. A gyártói különálló kiegészítővel együtt használható MagSafe töltővel 15W-ot érhetünk el vezeték nélkül, sima, semmilyen rátétet nem igénylő Qi-töltő esetén 7,5W a maximális teljesítmény, gyorstöltésben akár 50%-nyi is juthat bele kábelen 30 perc alatt (20 wattos A2305-ös töltőfejjel). Dual SIM-esek az eszközök, nanoSIM és eSIM használható egyidejűleg.


[+]

Természetesen már az iOS 14-gyel érkeznek a kütyük, viszont töltőfejet hiába keresünk a dobozban (persze ennek is megvan a maga környezetvédelmi oka a gyártó szerint), a mobilon kívül csak egy USB-C és Lightning végű kábelt fogunk találni. 64 GB-os tárhellyel 299 990 forintért indul itthon, fekete, fehér, kék, zöld és Product(RED) színekben lesz előrendelhető november 6-tól. 128 GB-tal 321 990 forinton indul a matek, 256 GB-tal pedig 365 990 forintot kell letennünk az asztalra, és persze opcionálisan mehet hozzá a töltőfej, a vezeték nélküli töltő, a tok, vagy épp az Apple Care.


[+]

A normál iPhone 12 6,1 hüvelykes kijelzőt kapott, eltérést jelent még az 1170 x 2532 pixeles felbontás, és persze a külső méretek is eltérőek: 146,7 x 71,5 x 7,4 milliméteres dimenziókkal találkozunk, 162 grammos tömeg mellett. Az akkumulátor is méretesebb, így már 17 óra offline, 11 óra online videolejátszás az elméleti maximum, hanglejátszásban pedig 65 órás ciklus is elképzelhető. Minden más téren megegyezik a specifikáció a miniével, akinek ebben a méretben több kell, annak a Pro modellt kell megnéznie. Nincs eltérés a színválasztékban sem, viszont ezt a mobilt hamarabb, október 16-tól már lehet előrendelni itthon is, 349 990 forintos nyitóárral, ami persze felugorhat 415 990-re is (256 GB), és persze hozzá lehet dobni egy csomó tartozékot is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments