péntek, március 28, 2025
Home Apple hírek Döbbenetesen sok Apple-eszközt használunk aktívan

Döbbenetesen sok Apple-eszközt használunk aktívan

Az Apple friss pénzügyi jelentése szerint továbbra is rendkívül gyors ütemben nő a cég felhasználói bázisa.

Hiába minden gyártási nehézség, az Apple így is kiváló évet zárt 2021-ben, és az utolsó, kereskedelmi szempontból kiemelten fontos negyedév is kiválóan sikerült, ezzel vissza is szerezték a legnépszerűbb telefongyártó címét az év egészét tekintve.

Ez statisztikailag is jelentősnek bizonyult, amiről a cég pénzügy jelentéséből értesülhettünk, ugyanis a frissen üzembe állított készülékeknek köszönhetően még közelebb került az almás gyártó a kétmilliárd aktív eszközhöz.

Tim Cook a részvényeseknek azzal a kiváló hírrel szolgálhatott, hogy elérték az 1,8 milliárd aktív Apple-eszközt, amik közé azokat az okostelefonokat, tableteket, és számítógépeket számítják, amik az utóbbi kilencven napban legalább egyszer csatlakoztak egy Apple-szolgátatáshoz. Ez egyenletes növekedést mutat az utóbbi két évre levetítve, ugyanis 2021-ben és 2020-ban egységesen nagyjából százötvenmillióval kevesebb, 1,65 milliárd és 1,5 milliárd aktív eszközről számoltak be. Az eszközök kategóriánkénti megoszlásáról ezúttal nem kaptunk pontos adatokat, erről utoljára tavaly januárban közölték, hogy elérték az egymilliárd aktív iPhone-t.

Ami a konkurenciát illeti, a különböző gyártók már hárommilliárdnál is több aktív okostelefonra juttatták el az Android valamilyen változatát, igaz, a Google ezen statisztikájában nem látszanak azok a mobilok, amik nem a Play Store-t használják, hanem valamelyik alternatív app-piacteret. Emellett egy másik tech-óriás, a Microsoft arról számolt be nemrég, hogy 1,4 milliárd olyan aktív PC és Xbox konzol van, ami a Windows 10 vagy 11 valamelyik kiadását futtatja.

Az aktív eszközök új csúcsa természetesen kiemelkedő pénzügyi sikert is hozott az Apple-nek, a legutóbbi negyedévnél ugyanis egyik háromhónapos időszakban sem kerestek többet. A 123,9 milliárd dollár bevételből 34,6 milliárd dollárt profitként tarthat meg a vállalat, ami mindkét szempontból új csúcsot jelent. A prímet természetesen az iPhone kiváló ünnepi szezonja vitte, ami kilenc százalékos növekedést produkálva 71,63 milliárd dollárt hozott a konyhára. De az iPadek kivételével mindegyik üzletág jobban zárt, mint egy évvel korábban, a Mac kategória 25, a szolgáltatások 24, a hordható eszközök 13 százalékos növekedést mutattak.

A tabletek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy azok gyártását beszámolók szerint háttérbe szorították az iPhone-ok javára. Azt pedig az Apple is elismerte a beszámolójában, hogy nem volt elég iPadjük, amit eladhattak volna, így zsugorodhatott 14 százalékot az üzletük ezen szegmense.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

1win проем На Официальный Сайт И Рабочее Зеркало: 1вин Ставки в Спорт

1вин Бк 1win Официальный Сайт Букмекерской Конторы И Казино, ЗеркалоContentДетальный этапБездепозитные Бонусы тот Вин - как Получить Фриспины также Реальные Деньги?In КазиноIn: официальным Сайт...

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Recent Comments