Home Iphone Döntött a bíróság, nagy változások jöhetnek az iPhone-os alkalmazásoknál

Döntött a bíróság, nagy változások jöhetnek az iPhone-os alkalmazásoknál

Lezárult az Apple és a Fortnite kiadója közti jogi csata legfontosabb fejezete. A bíróság szerint az iPhone-gyártó nem kényszerítheti tovább a felhasználókat arra, hogy csak az ő alkalmazásaikon belül költsék a pénzüket.

Az Epic Games, vagyis a népszerű videojáték, a Fortnite kiadója korábban jogi csatába bonyolódott az Apple-lel, amiért az iPhone-gyártó egy intézkedésük miatt levette az alkalmazásboltjából a játékot. Tim Cook vállalata azután döntött így, hogy az Epic egy alternatív linken, de a saját felületén keresztül biztosította a programhoz (igazi pénzért) vásárolható javakat. Így viszont az Apple semmilyen összegre nem volt jogosult, ami komoly vitát váltott ki a cégnél.

A májusban kezdődött per során az Epic többször is hangsúlyozta, hogy az Apple szigorú szabályai lehetetlenné teszik a versenyt, akaratukat ráerőltetik a programozókra és végeredményben a felhasználókra is. Az Apple tagadta az ellene felhozott vádakat, de most már igazából mindegy: pont került az ügy végére, egy bírósági határozat ugyanis kimondta,

az Apple nem tilthatja, hogy a fejlesztők külső címre mutató linkeket vagy más megoldásokat helyezzenek el az appokban, amik lehetővé teszik, hogy a felhasználó máshol végezze el az alkalmazáshoz tartozó vásárlást.

A rendelkezés természetesen árt az App Store (és végeredményben az Apple) bevételeinek, hiszen így egy fejlesztő a saját oldalára is átirányíthatja az alkalmazás használóját. Az appon belüli vásárlások ráadásul 15-30 százalékos részesedést jelentenek az Apple-nek. A hír hallatán a cupertinói cég részvényeinek értéke mintegy 2 százalékot zuhant.

A The Verge szerint az ítéletnek minden bizonnyal az Apple-ön kívüli világban is jelentős hatásai lesznek. Itt érdemes megjegyezni, hogy az Epic a Google-t is beperelte, mivel az androidos platform fejlesztőinek is az üzemeltető – ez esetben a Google – saját fizetési rendszerét kell használniuk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Keresztbe tett az Apple a Facebooknak

Az Apple előírta, hogy az adatgyűjtést és a követést a felhasználóval közölni kell és egy felugró ablakban jóvá is kell velük hagyatni.Ha ez nem...

Kamu iPhone-bemutatóval loptak el 20 millió forintnyi bitcoint

A tolvajok az iPhone 13-ra húztak fel egy kampányt, azt is ígérve, hogy az adakozók még több pénzt kapnak vissza – nem így...

Ettől félt az Apple: az EU-ban kötelező lesz az USB-C a mobilokon | 24

Az Európai Bizottság sajtóközleményben jelentette be, hogy előterjesztik azt az új jogszabályt, ami megszabná a telefongyártók számára, hogy egységesen USB-C töltőporttal lássák el az...

Brüsszel ma dönt az iPhone-töltők sorsáról – Napi.hu

Az Európai Bizottság csütörtökön javaslatot terjeszt elő arra vonatkozóan, hogy az elektronikus eszközök gyártói egységes töltőket forgalmazzanak mobiltelefonokhoz, táblagépekhez, kamerákhoz és fejhallgatókhoz –...

Recent Comments