kedd, július 5, 2022
Home Iphone Egy év után kapta vissza a tulajdonosa a folyóba esett iPhone-ját

Egy év után kapta vissza a tulajdonosa a folyóba esett iPhone-ját

Egy skót folyó medrében bukkant egy búvár a piros színű iPhone-ra, ami egy éven át hevert ott.

Az elmúlt években több történetet is hallhattunk már arról, hogy egy vízbe pottyant iPhone viszonylag hosszú idő után került vissza a gazdájához. Legutóbb például egy olyan iPhone 11-est sikerült a felszínre hozni, ami hat hónapig feküdt egy tó fenekén.

Most egy újabb, vízben talált iPhone-ról számolt be a The Scotsman, ami éppen kétszer annyi ideig, vagyis egy éven át volt víz alatt, mint a fent említett iPhone 11-es. A lap szerint Shane Stephen búvár a Water of Leith folyó medrében bukkant rá egy piros iPhone-ra, miközben épp egy, a folyóba esett kerékpárt próbált meg kiemelni onnan.

Kiderült, hogy a telefonban lévő SIM kártya a helyi szolgáltatóhoz tartozik. Miután felkereste a céget, a vállalat értesítette a telefon tulajdonosát, így az végül visszakaphatta a mobilját.

A lap arról nem tesz említést, hogy a telefont végül sikerült-e bekapcsolni, ám az előzetes példák alapján nem lennénk meglepve, ha a készülék még mindig működne.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Realme Watch 2 Pro – műholdvevő fapaddal

Külső, kijelző, üzemidőMagyarországon nyitotta meg első európai üzletét a Realme, és mi is megjelentünk a budapesti Lurdy Ház földszintjén, hogy részt vegyünk a nyitóeseményen,...

Döntött az EU: egységesítik a töltőket, 2024-től minden készülékbe USB-C-t kell tenni, az iPhone-okba is

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói megállapodtak, hogy 2024-től a kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbje csak az...

A Pro modellekhez hasonló dizájnt és M2-es lapkát kapott az új MacBook Air

Az Apple a tegnapi, fejlesztőknek szóló konferenciájának nyitóeseményén lerántotta a leplet az M1 utódjának szánt M2-es rendszerchipről, amely teljesítmény szempontjából alig (a CPU 18,...

Így lehet arcátlanul lemásolni egy iPhone-t

Visszatért a Letv, az új mobilja egy iPhone-klón, USB-C porttal és jackcsatlakozóval.  A Letv visszatért a mobilpiaca, méghozzá az Y1 Pro nevű okostelefonjával. A bemutatót...

Recent Comments