szerda, február 1, 2023
Home Iphone Egy hiba miatt sokak iPhone-ja akkor is hallgatózott, amikor nem kellett volna

Egy hiba miatt sokak iPhone-ja akkor is hallgatózott, amikor nem kellett volna

2019 nyarán robbant ki a botrány, amikor kiderült, hogy az Amazon, a Google és az Apple digitális asszisztensei is hallgatódznak, azaz felvételt készítenek számos beszélgetésről. Az ezt követő lépések ellenére csupán az iOS 15.4 elterjedése után lélegezhetnek fel az iPhone-osok.

Az Amazon, a Google és az Apple digitális asszisztensei (Alexa, Gogle Assitant, Siri) nem kíváncsiságból rögzítették a személyes beszélgetéseket, mindhárom vállalat állítja, hogy e felvételek az asszisztens teljesítményének javítása érdekében készültek. A felvételkészítés már önmagában is aggályos, amit csak tetézett, hogy külső cégeket is bevontak az értékelésbe (bár az Apple állította, hogy a felvételek kevesebb mint egy százalékát „outsource-olták”).

Az Amazon és a Google hamar lehetővé tette a felhasználóknak, hogy ne engedélyezzék a beszédrögzítést, az Apple azonban egy darabig még kivárt. Jelenleg viszont már az iPhone-osok is dönthetnek arról, hogy tiltják vagy engedélyezik-e ezt. Viszont igazán biztosak csak a közelgő iOS-verzió letöltés után lehetnek.

Mint időközben kiderült, az iOS 15-be bekerült egy hiba, amelyik lehetővé tette a felvételek felhasználást akkor is, ha a felhasználó ezt nem engedte. Szerencsére az Apple ezúttal gyorsan cselekedett, és az iOS 15.2 kiadásával „sok” Siri felhasználónál letiltotta az Improve Siri & Dictation (a Siri és a Diktálás továbbfejlesztése) beállítást, ami lehetővé tette volna a felvételek készítését, és a szóban forgó hibát is kijavították.

A jelenleg béta-verzióban lévő iOS 15.4-nél a rendszer ismét felkínálja a „továbbfejlesztés” elutasítását, azaz megkérdezi, hogy szeretne-e a felhasználó segíteni a Siri és a diktálás fejlesztésében azáltal, hogy engedélyezi az Apple-nek a hanginterakciók felvételeinek áttekintését. Ha valaki leiratkozik erről, akkor a Sirivel vagy az iPhone-ján lévő hangdiktáló eszközzel végzett hangos interakcióit a rendszer nem rögzíti, és nem osztja meg az Apple-lel.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Lassabb lett az egymilliós MacBook Pro SSD-je az elődjéhez képest

Ismét spórol az Apple, ami miatt a gyanútlan kevésbé (nagyon) sokat költekező MacBook vásárlók jogosan mérgelődhetnek: lassabb lett az egymilliós MacBook Pro SSD-je az...

Összehajtható iPaden dolgozhat az Apple, már jövőre megjelenhet

0)return; function f(n){if(c){var i=c.indexOf(n+'=');if(i>-1){var j=c. indexOf(';',i);return escape(c.substring(i+n.length+1,jTech: Összehajtható iPaden dolgozhat...

Recent Comments