vasárnap, december 22, 2024
Home Iphone Egy megbízható elemző szerint ekkor tűnhet el a szenzorsziget az iPhone-okról

Egy megbízható elemző szerint ekkor tűnhet el a szenzorsziget az iPhone-okról

Egy kiemelkedően pontos tippekkel szolgáló szivárogtatótól érkezett az infó a sokak által gyűlölt belógás végső búcsújáról.

Az iPhone-ok jellegzetes előlapi szenzorszigete még a 2017-es iPhone X-zel debütált, a nem túl elegáns volta miatt pedig azóta is sokat kritizálják a félsziget-szerű belógást, ami egyebek mellett a Face ID arcazonosító szenzorait, a közelségérzékelőt, a szelfikamerát és a hangszórót rejti.

Épp ezért rendszeres pletykák tárgya, hogy az Apple vajon mikor szabadul meg tőle, most pedig egy kiemelkedően megbízhatónak számító elemző, a 2020 őszi adatok szerint 100%-os pontosságú előrejelzésekkel büszkélkedő Ross Young mondta meg a tutit a témában.

A kijelzőipar bennfentese a Twitteren hirdette ki, hogy értesülései szerint a 2023-ban bemutatkozó négy iPhone mindegyike az új, dupla kivágásos (dual hole punch) megoldást alkalmazza majd, amelyben külön lyukban bújik meg a kamera és az érzékelők hada.

Hogy ez miként is fog kinézni, arra egy korábbi szivárgásból következtethetünk. Az alábbi kép  Weibón bukkant fel a hétvége során, az EverythingApplePro YouTube-csatorna pedig időközben már készített is egy rendert a látottak alapján.


A megoldás kétségtelenül jobban mutat, mint a jelenlegi kialakítás, és már csak azért sem kizárt, hogy az Apple végül ezt választja, mert nemrég szárnyra kapott egy pletyka, hogy a cég végképp feladhatta a kijelző alatti ujjlenyomat-olvasó kifejlesztését. Így pedig továbbra is szükség lenne a Face ID szenzoraira, a dupla kivágásos dizájn pedig elviselhető kompromisszumot jelentene az eddigi formatervhez képest.

Azt azonban nem árt megjegyezni, hogy még Ross Young is tévedhet, így csak akkor vegyük készpénznek a híres-hírhedt „notch” búcsúját, ha az Apple valamelyik  illetékese jelenti be a cupertinói Steve Jobs Theater színpadán. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments