péntek, március 28, 2025
Home Apple hírek Egyetlen trükk, amivel Tim Cook és az Apple többi vezetője igazán emlékezetessé...

Egyetlen trükk, amivel Tim Cook és az Apple többi vezetője igazán emlékezetessé teszi előadását | Igényesférfi.hu online férfi életmód magazin

Természetesen az ötletgazda nem más volt, mint maga Steve Jobs, aki már akkor alkalmazta ezt a módszert, amikor még senki sem gondolkodott azon, hogy egyáltalán érdekesebbé vagy hatékonyabbá kell tenni az előadásokat. A trükkhöz pedig semmilyen extra tudás vagy képesség nem kell, a lényeg a kevesebb több elv alkalmazása, vagyis le túlzsúfolt diákkal!

Az Apple vezetőinek prezentációit mindig is óriási érdeklődés övezi, értelemszerűen a vállalat technológiai és üzleti szereplőként betöltött meghatározó pozíciója miatt. Az óriási figyelemmel azonban okosan kell gazdálkodni, és kihozni belőle a maximumot – ami nem egy magától értetődő adottság. Az Apple vezetőinek mégis sikerül ütős előadásokkal a világ elé állni, ugyanis mind a Steve Jobs által bevezetett prezentációs sémát követik: egy slide – egy szám.

Olvashatatlanul apró betűkkel írott szöveggel telezsúfolt diák, amit az előadó saját magának használ jegyzetként, legrosszabb esetben az egész beszédét csak egyszerűen felolvassa – mind szemtanúi voltunk már ilyen és ehhez hasonló prezentációs katasztrófáknak. A legnagyobb gond ilyenkor, hogy az előadó magának, és nem a közönségnek készíti a slide-ok szövegét, és minden fontos információt, amit egyébként szóban is elmond majd, le akar írni, de ezek inkább saját magának gondolati sorvezetők, mint a közönségnek értékes tartalom. A teleírt slide elvonja a figyelmet az előadóról, ami egyrészt az érdeklődés elvesztését, másrészt unalmat vált ki a nézőkből, így az előadást innentől akár otthon a tükör előtt is megtarthatná a szónok.

Az Apple vezetői azonban alkalmaznak egy briliáns megoldást, hogy megragadják az emberek figyelmét, és jól megjegyezhetővé tegyék azokat a legfontosabb információkat a hallgatóság számára: egy diára egyetlen szám kerül.

Példaként meg lehet említeni az Apple Worldwide Developer Conference rendezvényét, amit június elején tartottak. Amikor Tim Cook, az Apple CEO-ja az új iOS operációs rendszer (iOS 13) bemutatásáról beszélt, elmondta, hogy az iOS-nak a legmagasabb az ügyfél-elégedettsége az operációs rendszerek között, 97 százalék. Mi szerepelt a slide-on? Egy hatalmas 97 %, alatta pedig kisebb betűmérettel felírva, hogy “Customer satisfaction for iOS 12.” Semmi több.

Cook szám-mágus és igazi mestere az Excel táblázatoknak, ugyanakkor, ha az információátadásáról van szó, a lehető legegyszerűbb formában teszi azt. Csak miután megmagyarázta, szigorúan szóban, a statisztikákat, akkor ugrik a következő diára.

És nemcsak Tim Cook, de az Apple többi vezetője is hasonló fogással él, ha prezentációra kerül a sor. Amikor Craig Federighi, a szoftverfejlesztés jelenlegi alelnöke állt a színpadra, hogy az iOS 13 újdonságairól beszéljen, rengeteg szám hangzott el az iPhone készülékek teljesítményéről. Federighi beszédéből kiderült, hogy az új operációs rendszer lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a FaceID-val 30 százalékkal gyorsabban oldják fel telefont, a letöltések 50 százalékkal, a frissítések pedig 60 százalékkal kisebbek – így az alkalmazások gyorsabban működnek. Természetesen minden szám megkapta az őt megillető saját diát.

Ez a séma Steve Jobs előadásaiból ered, aki mindenkit megelőzve ismerte fel, mekkora ereje van a hallgatóság figyelmének egyetlen kiemelt információra fókuszálásának. Amikor az iPad második változatát mutatta be, az első 5 percben az összes dián együttesen 33 szó szerepelt.

Átlagosan egy prezentációban 40 szó szerepel – diánként. Habár Steve Jobs személyiségének bizonyos vonásai erősen megkérdőjelezhetőek voltak, prezentációt azt tudott tartani, így érdemes követni a példáját: egy téma, egy szám, egy slide.

Ez is érdekelhet: Nem kell megjárnod a mennyeket és a poklokat ahhoz, hogy legyen egy jó történeted!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments