vasárnap, szeptember 19, 2021
Home Iphone Egymilliárd iPhone – óriási mérföldkőhöz ér az Apple még ebben az évben

Egymilliárd iPhone – óriási mérföldkőhöz ér az Apple még ebben az évben

Néhány napja derült ki, hogy az Apple jelenleg is a világ legértékesebb márkája. Ez hosszú évek óta így van, az azonban újdonság, hogy még idén elérheti az egymilliárdot az aktív iPhone-ok száma.

Az Apple lett a világ legértékesebb márkája az Interbrand globális rangsorában, és ehhez minden bizonnyal a világ egyik legnépszerűbb okostelefon-márkájának, az iPhone-nak is igencsak köze van. Ugyancsak az iPhone-okhoz kapcsolódhat egy másik fontos eredmény, amelyet az Above Avalon osztott meg a napokban, melynek elemzői 2018 óta követik az Apple iPhone-okkal kapcsolatos teljesítményét. Az alapító, Neil Cybart szerint az amerikai gyártó meg ebben az évben elérheti az „1 milliárd aktív iPhone” mérföldkövet. Óriási számról van szó: kis túlzással olyan, mintha a világ minden 8. emberének (beleértve a csecsemőket is) iPhone-ja lenne.

Aktív iPhone-ok

© Above Avalon

Megtévesztő lehet, szerepel az elemzésben, ha önmagában nézzük az értékesítési grafikont. A lefelé haladó görbe, ami az iPhone-egységek értékesítést mutatja, nem jelenti automatikusan azt, hogy az iPhone üzleti alapjai romlottak. A csökkenő egységértékesítés mögött a hosszabb frissítési ciklus állhat, ráadásul az egységértékesítés nem mond semmit a vásárlói hűségről és elégedettségről, amelyek döntő fontosságúak, amikor az ügyfél a termék további használatáról dönt.

© Above Avalon

Ezzel együtt tény, hogy az iPhone-eladások növekedési üteme lelassult a nagy okostelefon-penetráció miatt, illetve hogy az elmúlt három évben kevesebb új felhasználó van az iPhone-on, a felhasználók inkább egy régebbi iPhone-t frissítenek. Most persze megérkezett egy újabb iPhone-család (iPhone 12), és a felhasználók annyira lelkesek, hogy az Apple-nek növelnie kell a megrendeléseit beszállítói felé.

Cybart egyébként azzal a jóslattal fejezte be elemzését, hogy bár az iPhone egymilliárd aktív felhasználóhoz vitte el az Apple-t, a kétmilliárdos mérföldhöz az Apple Watch fogja elvinni a társaságot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Feleslegessé teheti a lázmérőt az Apple Watch 8

Bár az idei legfrissebb újdonság a hetedik generációs Apple okosóra, már a jövő évi eszközről is érkeznek a hírek. Például, hogy akár testhőmérséklet...

Az Apple ellen indított perben még az is veszített, aki megnyerte

Mindenki veszített abban a perben, amit a legnépszerűbb játékának bevételeit féltő Epic Games indított az Apple ellen. A nyertesek talán a fejleményeket eddig kívülről figyelők, a különféle mobilos alkalmazások fejlesztői...

Mennyire erős az iPhone 13 Pro? Itt vannak a részletes adatok

Újabb, az eddiginél részletesebb teszeterdmény került elő, ami megmutatja, mennyivel több izmot pakoltak az iPhone 13 Próra az elődjéhez képest. Bár az Apple...

Putyinék szóltak, a Google és az Apple eltávolítja az orosz ellenzék applikációját

Oroszország korábban a választásokba beavatkozással vádolta meg a két céget, ha azok hagyják, hogy a bebörtönzött Navalnij alkalmazása letölthető legyen. A Google és...

Recent Comments