péntek, március 28, 2025
Home Iphone Egyre közeledik az összehajtható iPhone

Egyre közeledik az összehajtható iPhone

Állítólag 2022-ben jelenhet meg, de az első prototípusokat már megkapta a partnereitől az Apple.

Hosszú évek óta emlegetik, hogy egyszer majd összehajtható iPhone-t gyártana az Apple, és a Samsung Galaxy Z szériájának, valamint a Huawei és a Motorola próbálkozásának köszönhetően egyre inkább esélyes, hogy tényleg szerencsét próbált ebben a kategóriában is az Apple. Ráadásul egy rakás szabadalmat is levédetett a témában a vállalat az évek során.

Forrás: itechawan

Az Economic Daily úgy tudja, hogy a Foxconn és a New Nikko már le is szállította az első prototípusokat az Apple-nek, amely jelenleg azt mérlegeli, hogy OLED vagy microLED kijelzőt használjon inkább – utóbbi takarékosabb, fényesebb, de másképp kell gyártani.

Az Apple emellett a kijelző és a zsanérok strapabíróságát vizsgálja, előbbi a Samsungtól, utóbbi a New Nikkótól (a MacBookok zsanérjait is ez a cég szállítja) származik, az összeszerelést a Foxconn végzi főként.

A tervek szerint valamikor 2022 őszén dobhatná piacra az első összehajtható iPhone-t az Apple, de a fejlesztések ellenére nincs rá garancia, hogy valaha belép erre a részpiacra a vállalat.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments