péntek, március 28, 2025
Home Iphone Egyre több iPhone 13 tulaj panaszkodik egy furcsa kijelzőhibára

Egyre több iPhone 13 tulaj panaszkodik egy furcsa kijelzőhibára

Szerencsére egy egész könnyű megoldása lehet a problémának.

Már jóideje velünk vannak az iPhone 13. generációjának modelljei, előfordulnak azonban hibák, amik csak több hónap után kerülnek felszínre, illetve olyanok is, amik a megjelenéskor még nem is voltak jelen a telefonban. Ilyen a mostani eset is: egyre több beszámoló van az interneten felhasználóktól, akiknek a különféle iPhone 13-as modelljeik kijelzője teljesen, vagy majdnem teljesen lilára változik.

A hibáról a legkorábbi bejegyzés már tavaly októberi, az Apple azonban még mindig nem kommentálta az ügyet.

Az elmúlt időszakban egyre több felhasználó tapasztalja, hogy a készüléke kijelzője teljesen lilába borul, másoknál a státuszsáv marad és a többi rész színeződik el. Egyes felhasználóknak sikerült a hibára hivatkozva kijelzőt cseréltetni az iPhone 13-as telefonjukban, másokat azonban elutasított az Apple.

A probléma szerencsére jó eséllyel szoftveres, ugyanis ha hardveres meghibásodásról lenne szó, nem lennének olyan esetek, mikor a státuszjelzők olvashatóak maradnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyire széles körben elterjedt problémáról van szó, megoldás azonban már van a hibajelenségre.

A MyDrivers leírása szerint a hivatalos Apple-támogatás is azt javasolja, hogy a felhasználók frissítsenek a legfrissebb iOS verzióra, az azonban nem világos, hogy ez alatt a 15.2-es, publikus, vagy a 15.3-as bétát értik. Mielőtt az iOS verziót váltotok, érdemes az alkalmazásokat is a legújabbra frissíteni az App Store-on keresztül, ugyanis azok is okozhatnak hasonló hibát.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

1win проем На Официальный Сайт И Рабочее Зеркало: 1вин Ставки в Спорт

1вин Бк 1win Официальный Сайт Букмекерской Конторы И Казино, ЗеркалоContentДетальный этапБездепозитные Бонусы тот Вин - как Получить Фриспины также Реальные Деньги?In КазиноIn: официальным Сайт...

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Recent Comments