vasárnap, február 5, 2023
Home Apple hírek Elég nagy érvágás: újabb chiptervezőt csábítottak el az Apple-től

Elég nagy érvágás: újabb chiptervezőt csábítottak el az Apple-től

Megirigyelhették a konkurensek az Apple házon belüli chipjeinek sikerét. S hogy mit lehet tenni ilyen esetben? Hát elindul az agyelszívás, azaz a munkaerő-csábítás.

Szinte hetente röppen fel egy olyan hír, hogy X technológiai óriás átcsábította Y szakembereit, Y pedig Z munkavállalóira vetett szemet, viszont az övéit X nézte ki magának. Nemrégiben például a Meta (volt Facebook) szipkázott el jó pár dolgozót a Microsofttól, most viszont a redmondiak nézték ki maguknak az Apple egyik fontos feladatot ellátó szakemberét. Meg is tudták győzni az ARM chipekkel foglalkozó Mike Filippót, hogy igazoljon át hozzájuk. A szakember – írja a Bloomberg – még 2019-ben csatlakozott az Apple csapatához.

Mindez már csak azért is lehet fájó a cupertinóiaknak, mert nemrégiben pont az a mérnök ment vissza nyolc év után az Intelhez, aki éppen hogy az Intel chipjeit segített lecserélni az Apple-nél.

Visszatérve a Bloomberg értesülésére: Filippo az Azure hardverrendszerekért és infrastruktúráért felelős vállalati alelnökkel, Rani Borkarral fog együtt dolgozni a Microsoft házon belüli szerverchipjén. Ez igen fontos a redmondiak számára, miután legnagyobb felhőriválisaik, az Amazon és a Google már tervezik saját szerverprocesszoraikat.

Jelenleg azért úgy tűnik, hogy a Microsoft ezzel kapcsolatos erőfeszítései nem jelentenek fenyegetést az olyan szerverprocesszor-óriások számára, mint az AMD vagy az Intel.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Éhezik a HOLD!

Nem nagyon, de valamelyest. Óriási akciónk van ugyanis: ha most nyit nálunk Online Vagyonkezelés számlát, akkor az ön megtakarításának gyarapításán alig keresünk pénzt. A...

Még a zsebünkben is elfér?

Nem akar lemaradni az óriáscég. Az elmúlt évek során egyre több telefongyártó jelentkezett különleges kialakítású telefonokkal, tabletekkel. A Samsung a Galaxy Z Fold és...

Bivalyerős kamerával érkezik az új Samsung Galaxy S-sorozat

A Galaxy S23 Ultrában egy 200 megapixeles kamera van, ami akár 100x-os zoommal is értékelhető képeket készít, Európából nézve a legfontosabb változás mégsem ez:...

Mire jó egy okosotthon és hogyan alakítsuk ki a rendszert a lakásunkban?

Az okosotthon már közel sem az a futurisztikus koncepció, ami pár évtizede még csak a távoli jövő különlegességének ígérkezett, hanem bárki által elérhető, hétköznapi...

Recent Comments