kedd, január 25, 2022
Home Apple hírek Elképesztő álomhatárt tört át az Apple

Elképesztő álomhatárt tört át az Apple

Az Apple az első amerikai vállalat, amelynek értéke meghaladta a 3 ezer milliárd dollárt – írta meg a CNBC. A techóriás azután érte el rövid időre a történelmi csúcsot, hogy részvényeinek értéke közel 3 százalékot emelkedett az amerikai kereskedésben, és elérte a 182,86 dollárt.

A lap emlékezetetett: az Apple értéke mindössze négy év alatt emelkedett a háromszorosára.

Az amerikai vállalatok közül ugyancsak az Apple volt az első, amely elérte az ezermilliárd dolláros értéket 2018-ban, és a kétezer milliárdos határt is ez törte át először két évvel később.

A CNBC szerint a befektetők menedékként tekintenek az Apple-re azt követően, hogy a közelmúltban bizonytalanabbra fordultak a piaci kilátások. Többek között azért, mert a vállalat mérlege erős, készpénztermelő képessége pedig stabil.

Most Popular

Néhány országban be is tilthatják az iPhone-t az Apple és az Ericsson jogi háborúja miatt

Szabadalomsértések sorozatával vádolja egymást az Apple és az Ericsson. A svéd Ericsson még 2012 februárjában szállt ki a Sony Ericssonból, így már 10 éve...

Komoly szoftverhibát észleltek az iPhone 13 kijelzőjén – Liner.hu

Egyre több felhasználó számolt be arról a furcsa jelenségről, mely során készülékeik képernyője egyszerűen rózsaszínűvé változott. Az Apple Discussions Forums és Reddit...

Elindultak a hajlott kor felé az Apple gépei – Napi.hu

Ez nem csak a cég számára volt úttörő termék, de a személyi számítógépek jövőjére is nagy hatással volt - írja a 24.hu. Az...

Romantikusan fagynak le az iPhone-ok

Főleg kínai felhasználók panaszkodnak, de máshonnan is érkeztek jelzések, hogy egyelőre ismeretlen ok miatt az iPhone 13-at használó ügyfelek azt tapasztalják, hogy a kijelző...

Recent Comments