Home Apple hírek Ez volna az Apple titokzatos új fejhallgatója?

Ez volna az Apple titokzatos új fejhallgatója?

Hetek óta hallani, hogy az Apple egy AirPods Studio nevű terméken dolgozik. Állítólag ezt az újdonságot látni az alábbi képeken.

A Jon Prosser nevű szivárogtató több renderelt képet is megosztott Twitter-oldalán, melyeken állítólag az Apple új fejhallgatója, az AirPods Studio látható. A renderelt kép nem a konkrét terméket ábrázolja, hanem azt, ahogyan az majd várhatóan kinéz. Ezeket általában a begyűjtött információk, illetve technikai adatok alapján készítik, úgy, hogy az lehetőleg hasonlítson a majdani, kész eszközre.

Az AirPods Studiót hivatalosan még nem mutatta be az Apple, sőt említést sem tett róla a gyártó. A szivárogtatók viszont biztosra veszik egy ilyen készülék létezését, amelyet állítólag igazi prémium termékként szeretne majd csatasorba állítani az Apple – valószínűleg olyan árcédulával, mint ami a cég Beats márkanév alatt futó termékeit is jellemzi, de ez természetesen csak tipp. A fejhallgató ennél drágább is lehet.

Az AirPods Studio pontos (értsd: a gyártó által megosztott) paraméterei most még nem ismertek, de úgy hírlik, az Apple cserélhető hangpárnákban és fejpántban gondolkodik, hogy a vásárlók az Apple Watch okosórához hasonlóan ezt is a személyiségükhöz igazíthassák. Azt azonban, hogy a renderelt képek alapján ezt mégis hogyan lehet majd megvalósítani, nem tudjuk.

Az AirPods Studio egyébként valószínűleg vezeték nélküli lesz, akárcsak a cég többi ilyen nevű fülese, a bemutatását pedig késő októberre taksálják a szivárogtatók. Egy olyan eseményre, amikor majd az új iPhone-ok is bemutatkoznak. A héten zajlott ugyan egy bemutató, de ott az okosórákon és egy új táblagépen volt a hangsúly.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Megerősítették: ezek az iPhone-ok mehetnek a kukába, nincs több frissítés – Pénzcentrum

2021. szeptember 24. 16:49 Megérkezett a legújabb iPhone-frissítés, a felhasználók már hozzáférnek az iOS 15-höz. Kiderült többek között az is, hogy...

Hazudott az Apple – állítja a fortnite-os Epic Games első embere

Bár az Epic Games és az Apple közötti per bírói döntése azt sugallhatta, hogy visszatérhet a népszerű Fortnite játék az App Store-ba (bíztak...

Azon dolgozik az Apple, hogy az iPhone-unk felismerje, ha depressziósak vagyunk

Az Apple szerint az iPhone képes lehet felismerni a szorongást, a depressziót és a kognitív hanyatlást. Az iPhone figyelné...

Sokkolóan amatőr az Apple hibajavítása

Abszurd okból továbbra is támadható távolról a macOS. Kellemetlen biztonsági hibára derült nemrég fény az Apple számítógépes operációs rendszerében, támadók .inetloc kiterjesztésű állományok megnyittatásával kódfuttatást...

Recent Comments