péntek, március 28, 2025
Home Iphone Ezek az iPhone 12 mobilok jelenhetnek meg először

Ezek az iPhone 12 mobilok jelenhetnek meg először

A hírek szerint a két 6,1 hüvelykes modell érkezik elsőként, de továbbra sem tudni a bemutató dátumát.

Azt már tudjuk, hogy szeptember 15-én tartja a legújabb bemutatóját az Apple, és az esemény nevéből nyilvánvaló az is, hogy az új Apple Watch okosórák debütálnak a jövő héten. Arról viszont továbbra is ellentmondásos jelentések keringenek, hogy az Apple ekkor vagy októberben mutatja be az idén késő új iPhone-okat.

Forrás: Marques Brownlee

Legalább négy új iPhone 12 várható, ezek mind az iPhone 5-öt idézik majd dizájnban, vagyis az új iPad Pro táblagépeket követik. A Digitimes azonban megtudta, hogy a négy új iPhone-ból kettő jelenik majd meg először.

Az iparági források szerint helyesek a korábbi pletykák, és tényleg két iPhone 12 lesz csak kezdetben elérhető. Az eddigi szó-beszéddel szemben azonban nem a két sima modell jön, hanem a két 6,1 hüvelykes, vagyis az iPhone 12 és az iPhone 12 Pro. Ez pedig azt jelenti, hogy az 5,4 hüvelykes iPhone 12 és a 6,7 hüvelykes iPhone 12 Pro Max csak később kerülhetnek a boltok polcaira.

Mindez logikus következtetés, elvégre egy Pro modellre szüksége lesz az Apple-nek, ha biztosítani akarja a magasabb árbevételt és nyereséget.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments