péntek, március 28, 2025
Home Iphone Ezért váltana iPhone 12-re sok androidos | 24.hu

Ezért váltana iPhone 12-re sok androidos | 24.hu

A SellCell felmérésében kétezer, androidos készüléket birtokló felhasználót kérdezett meg arról, hogy fontolják-e az iPhone 12 vásárlását következő mobilként – úgy, hogy az almás cég még be sem jelentette a készüléket. Igaz, nagyjából már tudni lehet, mire számíthatunk: választható lesz egy 5,4 hüvelykes, egészen kompakt variáns is belőle, és ez lesz az első 5G-képes iPhone. A jelenlegi állás szerint október 13-án tarthatják a hivatalos leleplezést.

A felmérésben megkérdezettek harmada igennel válaszolt, tehát tízből három androidos gondolkodik az új almás modell beszerzésén. A hajlandóság mögötti okok közül legtöbben (55,9 %) a tartósabb szoftveres támogatást és a jobb adatvédelmi, biztonsági fejlesztéseket (48,8 % ) jelölték meg.

A legfrissebb iOS, az iOS 14 még a 2015-ben kiadott iPhone 6s-re is letölthető, ami azt jelenti, hogy az Apple egy ötéves mobilt is ellát a legfrissebb biztonsági fejlesztéseivel. Persze nem mindenki használ már manapság eddig egy telefont, de mindenképpen előnyös dolog. Android esetében pedig bár évente gördülnek ki az újabb teljesértékű verziók, sok mobilgyártó csak évekkel később teszi azt elérhetővé a felhasználóknak.

Fotó: SellCell

(Kiemelt kép: GettyImages)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments