Home Iphone Furcsa hibát dobnak fel az iPhone-ok, ha belefut, ezt (ne) tegye

Furcsa hibát dobnak fel az iPhone-ok, ha belefut, ezt (ne) tegye

Amennyiben telepítette már az iOS 15-öt, ami látszólag meg is töltötte telefonja tárhelyét, és most ideges emiatt, akkor egy fontos tanácsot érdemes megfogadnia.

Nem egészen egy héttel az idei iPhone-ok (és még jó pár újdonság) bejelentése után az Apple letölthetővé tette legújabb mobil operációs rendszerét, az iOS 15-öt. Számos nagyszerű funkciót kap a telefonjára, aki frissít az új verzióra, azonban nem árt azt is tudnia, hogy innen már nincs visszaút a korábbi rendszerre, miután az Apple megvonta az aláírását az elődöktől. Pedig biztosan lesznek, akik visszasírják majd az iOS 14.7.1-et (vagy az iOS 14.8-at), különösen mivel kiderült, hogy az iOS 15 meghekkelhető, illetve hogy megjelent benne egy furcsa hiba.

© Apple Insider

Többen is arról panaszkodnak a Twitteren, hogy miután telepítették az új verziót, üzenetet kaptak, hogy majdnem megtelt az iPhone tárhelye. Történt ez annak ellenére, hogy még bőven volt a helyből. Az egyik felhasználónak például legalább 10 GB-nyi szabad helye volt a telefonon a frissítés előtt, utána viszont azt az értesítést kapta, hogy alig van már hely a tárolóján, és frissítsen fizetős(!) iCloud tárhelyre.

Ez említett beszámoló mellett több hasonlóból is kiderül az indokolatlan figyelmeztetés megjelenése, amivel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. És hogy mit kellene tenni? Nos, a ZDNetnek egyetlen tanácsa van:

semmit.

Nem szabad elkezdeni fájlokat törölni, mert az nem oldja meg a problémát (az üzenet ugyanúgy megjelenik), viszont fájó adatvesztéshez vezethet. Miután, mint említettük, vissza sem lehet lépni a régi rendszerbe, nincs más megoldás, mint megvárni az Apple frissítését – állítólag már tudnak erről a problémáról.

Annak pedig, aki pedig végképp nem tud várni, azt javasolja az Apple Insider, hogy próbálja meg a gyári alaphelyzetbe állítást, de csak miután meggyőződött arról, hogy az összes fontos adata, fájlja, fényképe az iCloudban van, vagy egyéb biztonsági másolatot készített róla.

Nem véletlen egyébként, hogy sok felhasználó egyelőre óvatos, megvárja a kezdeti tapasztalatokat, mielőtt frissítene az iOS 15-re. Olyannyira így van ez, hogy egyelőre jóval kevesebben frissítettek az idei rendszerre, mint egy évvel ezelőtt, ugyanennyi idő alatt az iOS 14-re.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Megerősítették: ezek az iPhone-ok mehetnek a kukába, nincs több frissítés – Pénzcentrum

2021. szeptember 24. 16:49 Megérkezett a legújabb iPhone-frissítés, a felhasználók már hozzáférnek az iOS 15-höz. Kiderült többek között az is, hogy...

Az EU kötelezővé tenné az USB-C-t, az Apple iPhone-okon is

Hosszú ideje lehet már hallani, hogy az Európai Bizottság és az EU azt tervezik, hogy kötelezővé teszik az USB-C töltőcsatlakozó használatát a mobilgyártók és...

Hazudott az Apple – állítja a fortnite-os Epic Games első embere

Bár az Epic Games és az Apple közötti per bírói döntése azt sugallhatta, hogy visszatérhet a népszerű Fortnite játék az App Store-ba (bíztak...

Azon dolgozik az Apple, hogy az iPhone-unk felismerje, ha depressziósak vagyunk

Az Apple szerint az iPhone képes lehet felismerni a szorongást, a depressziót és a kognitív hanyatlást. Az iPhone figyelné...

Recent Comments