Home Iphone Ha drágállja az új iPhone-okat, mit szól ehhez? Jött egy 14 millió...

Ha drágállja az új iPhone-okat, mit szól ehhez? Jött egy 14 millió forintos kiadás is

A luxuscikkeiről ismert Caviar megint nagyot álmodott, az ehhez szükséges alapot pedig az Apple új, iPhone 12 Pro modelljei adták

Magyarországon drágábbak az idei iPhone-ok, ez nem vitás. A tehetősebbeknek viszont aligha okoz majd gondot ez az ár, míg az elit kör tagjai a Caviar-féle kiadásokból is válogathatnak. Ezek azok a mobilok, melyek a gyári készülékházzal szemben valamilyen drága anyagból, jellemzően aranyból készült borítást kapnak, és persze jóval kevesebb is készül belőlük, az egyes darabok pedig számozottak.

Az orosz cég ezúttal két modellből, az iPhone 12 Próból és Pro Maxból készíti el a maga luxusváltozatát, melyeket összesen hatféle kiadásban értékesítenek. A téma az uralkodók és harcosok világa, ezzel azt is hangsúlyozva, hogy az ilyen mobilok használói nem hétköznapi emberek.

[embedded content]

A termékek egyik legdrágábbja az Imperator nevű. A szóval az ókori Róma császárait, a legfőbb hatalommal rendelkező önkényurakat illették, de világi és spirituális vezetőt is jelent. A Caviar ezért az érzetért 46 460 dollárt, hozzávetőlegesen 14 millió forintot kér. Az árban természetesen az iPhone 12 Pro is benne van, ugyanazokkal a technikai jellemzőkkel, ahogy az Apple megálmodta őket. Aki ennél nagyobb luxust szeretne magának, választhatja a kiadás Pro Maxból készült, 512 gigabájtos változatát is. Ezért viszont 47 690 dollárt, nagyjából másfél millió forinttal többet kell leszurkolni.

Valamivel olcsóbb (29 690 dollárba kerül) a damaszkuszi acéllal borított, Zulfiqar nevű verzió, amely az iszlám kultúrára jellemző színekben készült. A Caviar a viking világ és szamuráj-korszak előtt tisztelgő mobilokat is készített, ezekből mindössze 99-99 darab létezik. Az orosz cég azt állítja, hogy a termékek egy ősi műtárgy érzetét keltik, ha kézbe veszik őket. A vikinges hátlapján egyébként bőr és márvány található, a szamurájost pedig úgy alakították ki, hogy egy kard markolatára hasonlítson.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Megerősítették: ezek az iPhone-ok mehetnek a kukába, nincs több frissítés – Pénzcentrum

2021. szeptember 24. 16:49 Megérkezett a legújabb iPhone-frissítés, a felhasználók már hozzáférnek az iOS 15-höz. Kiderült többek között az is, hogy...

Hazudott az Apple – állítja a fortnite-os Epic Games első embere

Bár az Epic Games és az Apple közötti per bírói döntése azt sugallhatta, hogy visszatérhet a népszerű Fortnite játék az App Store-ba (bíztak...

Azon dolgozik az Apple, hogy az iPhone-unk felismerje, ha depressziósak vagyunk

Az Apple szerint az iPhone képes lehet felismerni a szorongást, a depressziót és a kognitív hanyatlást. Az iPhone figyelné...

Sokkolóan amatőr az Apple hibajavítása

Abszurd okból továbbra is támadható távolról a macOS. Kellemetlen biztonsági hibára derült nemrég fény az Apple számítógépes operációs rendszerében, támadók .inetloc kiterjesztésű állományok megnyittatásával kódfuttatást...

Recent Comments