Home Iphone Ha iPhone-ja van, itt megnézheti, melyik app gyűjti önről a legtöbb adatot

Ha iPhone-ja van, itt megnézheti, melyik app gyűjti önről a legtöbb adatot

Az Apple alkalmazásboltjában közölniük kell a fejlesztőknek, hogy az általuk kínált szoftver pontosan milyen adatokhoz fér hozzá. Ezek alapján készített beszédes infografikát egy VPN-szolgáltató.

Az nem újdonság, hogy a telefonokra, táblagépekre írt alkalmazások adatot gyűjtenek az eszköz használójáról. Abban viszont eltérés mutatkozik, hogy melyek azok a programok, amik a kelleténél több információhoz férnek hozzá. Az ilyen összesítésekből ráadásul kevés is van, így a felhasználóknak sincs annyi lehetőségük, hogy széles körűen tájékozódjanak. Az Apple ezért is döntött úgy, hogy alkalmazásboltja, vagyis az App Store felületén arra kéri a fejlesztőket, hogy nyilatkozzanak: az általuk készített szoftver milyen adatokat kér a letöltésért cserébe.

A kötelező tájékoztatás előnyét most a Surfshark használta ki, amely kategóriákba rendezve mutatta be az adatéhes iOS-alkalmazásokat. Ehhez egy beszédes infografikát is készítettek, amin név szerint is láthatók azok az appok, amikre érdemes nagyobb figyelmet szentelni. Az üzenetküldés, illetve a videotelefonálás kategóriájában például a Facebook Messengert és a Cisco Webexet emelték ki, mint a legtöbb és a legkevesebb adatot gyűjtő appot. A grafikán jó látható (zölddel jelölik), hogy a Messenger többek közt az egészségre vonatkozó információkat is látja, a Cisco megoldása viszont ezt sem.

© Surfshark

A közösség média csoportjába tartozó appok közül a Facebook natív alkalmazása és a szintén népszerű Clubhouse kerültek be. Kettejük közül nem meglepő módon a Facebook kéri a legtöbb adatot, és kifejezetten sokféle információval dolgoznak: egyrészt begyűjtik a böngészési előzményeket, a felhasználó által látott egyéb tartalmat, de a vásárlással kapcsolatos tevékenységekre is rálátnak. A Clubhouse ezzel szemben kevesebb felhasználói információra kíváncsi, noha például a kontaktlistát ők is áttekintik.

[Nagyon fontos, melyik gombra nyom a kérdésnél, amely ezután minden iPhone-on fölugrik]

A navigációnál a Waze gyűjti be a legtöbb adatot, a randialkalmazásoknál pedig a Badoo. A videómegosztók közül a YouTube lett az első helyezett, az online fizetéses rendszerek közül pedig a PayPal. Ez utóbbi például a nem részletezett, “egyéb” kategóriában is gyűjt be információt a felhasználókról.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Ha iPhone-ja van, itt megnézheti, melyik app gyűjti önről a legtöbb adatot

Az Apple alkalmazásboltjában közölniük kell a fejlesztőknek, hogy az általuk kínált szoftver pontosan milyen adatokhoz fér hozzá. Ezek alapján készített beszédes infografikát egy...

Felár nélkül kínál veszteségmentes zenehallgatást az Apple Music

Az Apple még májusban jelentette be, hogy hamarosan érkezik a Spatial Audio és a veszteségmentes zenehallgatás támogatása az Apple Music szolgáltatásba, ráadásul felár nélkül....

Örömhír az Apple-től: még a 6 éve megjelent iPhone 6S-re is tölthető lesz az iOS 15

Az aktuális iOS-változat tömeges elterjedése előtt rendszerint felmerül a kérdés: az vajon a régebbi készülékekre is elérhető lesz? Az iOS 15 esetében különösen...

Nem segít a kínai felhasználóknak az Apple, hogy titokban internetezzenek

Az Apple új, leginkább a privát böngészést lehetővé tévő VPN-hez hasonló funkció érkezését jelentette be, de Kínában és még néhány országban nem ad...

Recent Comments