kedd, április 22, 2025
Home Apple hírek Hadat üzent az MI-generálta zenéknek egy nagy kiadó

Hadat üzent az MI-generálta zenéknek egy nagy kiadó

A képek után a mesterséges intelligenciával létrehozott zenék körül is jogviták támadtak.

A gépi tanuláson alapuló generatív algoritmusok megjelenése valóságos rémálmot jelent a szerzői jogok birtokosai számára, hiszen ezek a technológiák többnyire az interneten elérhető tartalmak átfésülésével és felhasználásával hozzák létre a „saját” produktumaikat, legyen szó szövegekről, képekről vagy zenékről.

A téma eddig leginkább a vizuális művészeket és a képek birtokosait megillető jutalék kapcsán került előtérbe, amely miatt a Getty Images már egy precedens értékűnek szánt pert is elindított, most viszont a zenéket is elérte a vita.

A Financial Times ugyanis arról számolt be, hogy a világ legnagyobb zenei kiadóvállalata, a Universal Music Group (UMG) levélben szólított fel különböző zenestreaming-szolgáltatókat, köztük a Spotifyt és az Apple Musicot, hogy vessenek gátat a platformjaikon elérhető zenék és dalszövegek gépi tanulási célú elemzésének.

„Tudomásunkra jutott, hogy bizonyos mesterséges intelligenciás rendszereket szerzői jogvédelem alatt álló tartalmakon képeztek ki anélkül, hogy beszerezték volna a szükséges hozzájárulásokat a tartalom tulajdonosaitól vagy előállítóitól, vagy kompenzációt fizettek volna a tartalmak birtokosainak. […] Nem fogunk habozni, hogy lépéseket tegyünk a saját és a művészeink jogainak védelmében.

– írta a cég.

Az UMG emellett több, mesterséges intelligencia segítségével generált dal eltávolítását is kérvényezte, mivel az álláspontja szerint ezek sértik a vonatkozó szerzői jogokat. Ez a gyakorlatban azt takarhatja, hogy egy problémás szám egy bizonyos előadó stílusát, hangját utánozhatja, vagy részleteket hasznosíthat újra annak szövegeiből, dallamából stb.

Cikkünk írásáig nem ismert, hogy a Spotify vagy az Apple terveszi-e a generatív modellek számára végzett tömeges elemzés célzott blokkolását, a törlési kérelmeknek viszont valószínűleg eleget fognak tenni az üzemeltetők, ha megalapozottnak találják azokat. Annál is inkább, mivel az Universal Music Group az egyik legfontosabb partnerükként olyan népszerű előadókat képvisel, mint Taylor Swift, Billie Eilish, Adele vagy Sting.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Source

Most Popular

Sports Betting And Casino Online 100% Bonus Login

888starz Online Sports Betting And Casino Website In Bangladesh Login & Welcome BonusContent🦊 888starz Software For Android Suggestions And Summary🎰 888starz Casino ReviewHow To...

La Migliore Di Casinò On-line E Scommesse Sportive”

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Formal Mostbet Casino BrContentCassino MostbetIosComo Fazer Um Depósito? How To Deposit In Mostbet PakistanPrograma De Afiliados Da...

Mostbet Bangladesh Account Subscription, Verification, Login

Mostbet Of India: Official Site, Sign Up, Bonus 25000 Login"ContentMostbet LoginAccount VerificationHow To Download And Install The Mostbet AppConvenient Cell Phone App For Google...

Легальные Букмекерские Конторы и России 2025 Топ 15

Легальные Букмекерские Конторы В европе 2025: Список Бк С Цупис только Лицензией Фнс российскойContentКто выдает Лицензию Букмекерам же РоссииОфициальные Букмекерские Конторы В европеЛицензионные Бк...

Recent Comments