vasárnap, december 10, 2023
HomeApple hírekIllegális diákmunka miatt tiltólistán az Apple egyik bérgyártója

Illegális diákmunka miatt tiltólistán az Apple egyik bérgyártója

Kisebbfajta botrány látszik kibontakozni az Apple egyik legnagyobb tajvani bérgyártója, az elsősorban iPhone-okat gyártó Pegatron diákmunkásokat foglalkoztató programja körül. Lapértesülések szerint az Apple felfüggesztette az újabb gyártási megbízásokat, miután kiderült, hogy a Pegatron egyes kínai üzemeiben dolgozó diákok rendszeresen túlóráztak, illetve éjszakai műszakot is kellett vállalniuk.

Mindezt az Apple hetekkel ezelőtt lefolytatott belső vizsgálata tárta fel, mely azt ellenőrizte, hogy a cég bérgyártókkal és beszállítókkal kötött etikai normáinak megfelelnek-e a Pegatron üzemeiben uralkodó állapotok. Ekkor derült ki, hogy a Pegatron HR-részlegének illetékesei különféle kreatív módszereket alkalmazva, a megrendelő figyelmét kijátszva érték el, hogy a diákmunkásokat az etikai kódexben foglaltakkal ellentétesen is alkalmazhassák.

apple-iphone-pegtaron-factory
műszakváltás előtti munkások a pegatron egyik gyárában (fotó: bloomberg)

Biztonságos szoftverfejlesztés és Scrum otthonról témákkal búcsúzunk (x)

November 16-17-én tartjuk az idei HWSW free! meetup-sorozat szezonzáróját.

Biztonságos szoftverfejlesztés és Scrum otthonról témákkal búcsúzunk (x) November 16-17-én tartjuk az idei HWSW free! meetup-sorozat szezonzáróját.

Az Apple vizsgálata ugyanakkor nem talált bizonyítékot a két legsúlyosabb, fiatalkorúakkal kapcsolatos visszaélésre, így nem tártak fel sem kényszermunkára, sem gyermekmunkára utaló jeleket a Pegatronnál. A gyártócég ettől függetlenül közölte, a diákmunka-programért felelős vezetőt azonnal elbocsátották, az érintett diákmunkásokat pedig „megfelelően kompenzálták” majd hazaküldték.

A cupertinói céget, illetve alvállalkozóit korábban több támadás is érte az összeszerelő-üzemekben uralkodó kíméletlen munkakörülmények miatt – az Apple azóta kínosan ügyel arra, hogy a hasonló eseteket kivédje, elkerülje. Legutóbb 2017-ben bizonyosodott be, hogy a legnagyobb bérgyártó-partnernek számító Foxconnál dolgoztak illegális körülmények közt diákmunkások, de már 2013-ban készültek olyan kínai jelentések, melyek azt állították, hogy az iPhone-okat összeszerelő üzemekben nem fizetik az eleve éhbérért dolgozó diákok túlóráját.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments