vasárnap, február 5, 2023
Home Apple hírek Intelligens épületek, okos megoldások - Tőzsdefórum

Intelligens épületek, okos megoldások – Tőzsdefórum

Mit hozott 2022 és mit ígér az új év a tudatos energiafelhasználás területén?

Megnőtt az intelligens épületek, okosotthonok kialakításának, átalakításának jelentősége. Egyre többen ébrednek rá arra is, hogy a globális nagy célért, a fenntartható energiagazdálkodásért kis lépésekkel maguk is tehetnek. Sok tapasztalattal gazdagodott 2022-ben a HelloFuture szakértője, Nagy Magdolna is, aki az alábbi interjúban adott választ a felmerülő kérdésekre.

Milyen technikai újításnak örültél a legjobban idén?

Egy régóta fennálló probléma kerül lassan megoldásra azzal, hogy a gyártók felismerték, hogy fontos egy közös szabvány létrejötte, hiszen ez a felhasználó oldaláról nagyban megkönnyíti a számára fontos intelligens eszköz kiválasztását. Ez a szabvány pedig a Matter lett, ami pedig igazán jó hír, hogy gyorsan csatlakozott hozzá több nagy gyártó is, mint például a Samsung, az Amazon, a Legrand, az Apple, a Bosch vagy akár a Google. Tehát, ahol ilyen logót látunk a terméken, azok a termékek, még ha különböző gyártó termékei is, nagyon jól tudnak együtt működni, kompatibilisek lesznek egymással.

Mikor érezted először azt, hogy a háború hatása ezen a piacon, az okos épületek, okos otthonok kialakításában is érződik majd?

Az első pillanattól kezdve. Hiszen ahogy változott az árfolyam, a termékek ára is változott és természetesen minden azonnal többe került. Az üzemanyagárak és a korlátozások is nehezítették a munkavégzést és az ajánlatadást. Ezenkívül pedig a termékek beszerzése még nem állt vissza a régi kerékvágásba a Covid után, és ismét érkezett egy újabb nehezítő tényező. Igazából nagyon rugalmasnak és gyorsan kell lenni a jelenlegi helyzetben, hogy amikor változik valami a nagyvilágban, akkor mi már tudjuk is a választ, hogy milyen akciót, megoldást tudunk hozni rá és hogyan tudunk tovább haladni a cél felé.

Számtalan jogszabályi változás érintette a területet, melyen tevékenykedsz. Van köztük jó, van köztük, ami téged hátrányosan érint. Hogy tudnád összefoglalni 2022 történéseit?

Nehéz kérdés. Ha most valamit egyáltalán jónak lehet nevezni, akkor úgy gondolom, csupán azt, hogy most jött el az az idő, amikor nem kell senkinek sem magyarázni, hogy miért fontos a hatékony energiafelhasználás. Tudom, hogy fájó pont, mert számtalan otthont, épületet érint, de úgy gondolom, hogy most érti meg igazán talán mindenki, hogy mennyire fontos a tudatosság, hogy olyan épületeket hozzunk létre, alkossunk, vagy alakítsunk át, ahol nem az a vezérlő gondolat, hogy úgyis rendelkezésre áll az energia korlátlanul. Eddig ha ez szóba került, az emberek ilyenkor elgondolkodtak, mint egy opción, hogy A, foglalkozzak vele egyáltalán, befektessünk-e ilyen eszközökbe, rendszerekbe, vagy B, nincs is erre igazán szükség. Most már egyértelmű, hogy foglalkozni kell a témával, nem dughatjuk homokba a fejünket és mindez nem opció.

Történtek persze rossz dolgok is, egy negatív változás egyik pillanatról a másikra érkezett, amelyre nem volt felkészülve senki és ami minden napelem-forgalmazással vagy telepítéssel foglalkozó céget hátrányosan érint. Mire is gondolok? Október 13-án a Kormányinfón elhangzott, hogy a jövőben kialakított napelemek, háztartási méretű kiserőművek már nem táplálhatnak be villamosenergiát a hálózatba. Tehát ennek értelmében, ha eddig nem lett telepítve a rendszer, akkor, ha most szeretnénk csak igényelni, akkor a megtermelt energiát csakis a saját háztartásunk használhatja fel. Annyi kiskapu volt még, hogy aki október 31-ig beadta az engedélyezéshez szükséges dokumentációt, azokra a régi szabályok vonatkoznak. Ez tehát egy igazi versenyfutás volt az idővel. Ez a változás sajnos azt eredményezte, hogy a megtérülési idő sokkal hosszabb lett és ezzel rengetegen engedték el a napelemtelepítést, a napelem rendszer kiépítését.

Ha pedig összefoglalnám az összes tanulságot: 2022-ben megtanultuk, hogy ami ma aktuális, az holnap már nem biztos, hogy az, és ahhoz, hogy a megrendelőinkkel és a partnereinkkel együtt tudjunk dolgozni, pontosnak, rugalmasnak és naprakésznek kell lennünk. Olyan világot élünk, amely gyorsan változik, érzékenyen reagál a körülötte történő változásokra. Ahol változnak árak, korlátozások vagy beszerzési problémák lehetnek, gyorsan és gyakran változnak a szabályok és ezeket mind jól kell tudni kezelni.

Mi azt látjuk, hogy egyre fontosabb lett az emberek számára a tudatos energiafelhasználás és elkezdtek utánajárni a dolgoknak, hogy ha apró lépésekkel is, de hogy tudnak okosabb felhasználókká válni, hogy tudnak megtakarítani. És úgy gondolom, ez egy jó irány. 

Mit lép az jelen körülmények között, aki előrelátó? Saját otthonunkra is gondolhatunk, és akár egy vállalkozás telephelyére is.

Ilyen esetben a költségek, különösen a rezsiköltségek felülvizsgálatra kerülnek, és nyilván az összes lehetséges opciót mérlegeljük, feltesszük magunknak és a szakembereknek a megfelelő kérdéseket. Fűtés esetén például megnézzük, hogy biztos, hogy a megfelelő rendszer van-e az adott épületben? Ahhoz, ahogy mi használjuk az adott épületet, megfelelő-e a jelenlegi megoldás? Esetleg tudunk-e optimalizálni valamit, ha magunkhoz vagy az épület használatához igazítjuk? Hogyan tudnánk energiát termelni esetleg tárolni?

A háztartásokban a rezsiköltségek legnagyobb részét a fűtés adja, ez 60-70%, további nagyjából 10% pedig a elektromos eszközök és világítás használatából adódik. Ezeket érdemes a lehető legoptimálisabb irányba terelni.

Milyen tendenciákra számíthatunk a jövő évben?

2023-ban minden bizonnyal nagyobb teret kap az energiamenedzsment és az optimális energiafelhasználás. Ebben most mindenki érdekelt és megpróbálja megtalálni a lehetőséget a költségek csökkentésére. A jövő év első felében lesz aktuális, hogy a korszerűtlen, esetlegesen nem átgondolt épületeknél megjelennek az első igazán magas energia számlák. Biztos vagyok benne, hogy többen fognak elindulni a korszerűsítés irányába. Az előző években voltak pályázatok, amelyek lakossági és ipari oldalon ezt már támogatták, most nagy valószínűséggel kevesebb pályázati lehetőség várható, így inkább önerőből oldják majd meg az átalakításokat az érintettek. Szerencsére számtalan lehetőség van a piacon, ami segíthet, és ma már az emberek is tudatosabban, átgondoltabban kezdenek bele egy-egy építkezésbe, átalakításba, korszerűsítésbe. A növekvő üzemanyagár az elektromos autók vásárlásánál növekedést ért el, így az otthoni fali töltők telepítése is egyre gyakoribbá válik majd. Nem csak a lakossági, hanem a cégek telephelyein is egyre nagyobb számban figyelhetőek meg az elektromos autók és így több töltési lehetőség kiépítése is szükséges. 2023 tehát egészen biztosan nagy változásokat és modernizációt hoz majd az intelligens épületek ki- és átalakítása területén.

Source

Most Popular

Éhezik a HOLD!

Nem nagyon, de valamelyest. Óriási akciónk van ugyanis: ha most nyit nálunk Online Vagyonkezelés számlát, akkor az ön megtakarításának gyarapításán alig keresünk pénzt. A...

Még a zsebünkben is elfér?

Nem akar lemaradni az óriáscég. Az elmúlt évek során egyre több telefongyártó jelentkezett különleges kialakítású telefonokkal, tabletekkel. A Samsung a Galaxy Z Fold és...

Bivalyerős kamerával érkezik az új Samsung Galaxy S-sorozat

A Galaxy S23 Ultrában egy 200 megapixeles kamera van, ami akár 100x-os zoommal is értékelhető képeket készít, Európából nézve a legfontosabb változás mégsem ez:...

Mire jó egy okosotthon és hogyan alakítsuk ki a rendszert a lakásunkban?

Az okosotthon már közel sem az a futurisztikus koncepció, ami pár évtizede még csak a távoli jövő különlegességének ígérkezett, hanem bárki által elérhető, hétköznapi...

Recent Comments