péntek, március 28, 2025
Home Apple hírek Ipari mennyiségben lopták az Apple kütyüit

Ipari mennyiségben lopták az Apple kütyüit

Bő hétmilliárd forintnyi kártérítést követel miatta a volt partnerétől.

A techipari társaihoz hasonlóan az Apple is szeret a környezetvédelmi és fenntarthatósági erőfeszítéseivel kampányolni, már évek óta dolgozik például azon, hogy a lehető legtöbb nyersanyagot visszanyerje a gazdasági totálkáros, esztétikai okokból eladhatatlan, vagy az elavultságuk miatt már senkinek sem kellő kütyüiből. Az újrahasznosítási munka elvégzését erre szakosodott cégekre bízza, 2015 januárja és 2017 decembere között a kanadai GEEP számára olyan félmillió eszközt adott át megsemmisítésre és újrahasznosításra.

A kép csak illusztráció (Apple iPhone 8)Forrás: Apple

A The Logic jóvoltából kiderült, hogy egyáltalán nem rózsás a cégek közti helyzet: az Apple nem minőségi vagy gazdaságossági okból nem újította meg 2018-tól a GEEP-pel való szerződését, hanem ipari méretű lopás miatt, a közelmúltban pedig kártérítési pert is indított a cég ellen.

Az idén januárban beadott perirata alapján az újrahasznosító cégtől százezernél is több iPhone, iPad és Apple Watch kütyü került vissza a piacra, noha egyrészt az Apple fizetett a megsemmisítésükért, másrészt pedig egy részük a nem hivatalos javítások miatt akár veszélyes is lehet a fogyasztókra.

A bírósági iratok szerint a GEEP számára átadott, LTE modemes eszközök 18 százaléka az állítólagos megsemmisítésük ellenére később mobilhálózatokra csatlakozott, a csak wifis eszközök esetében pedig meg sem tudja mondani az Apple, hogy mennyi kerülhetett vissza a piacra.

A GEEP nem tagadja, hogy valóban ipari mennyiségben loptak hulladékkezelésre átadott eszközöket a raktáraiból, azonban állítása szerint három dolgozójának a magánakciójáról volt szó, nem maga a cég áll a háttérben. Emiatt pert is indított a kérdéses személyek ellen, ami érdekes, hiszen lopások esetén a rendőrségen szokás feljelentést tenni.

Az Apple 31 millió kanadai dollárt, olyan 7,1 milliárd forintot szeretne visszakapni a GEEP számára kifizetett munkadíjból, az ügy jogi útra terelésének pedig részben az az oka, hogy a gyártó szerint a tolvajok a hulladékfeldolgozó cég felsővezetői voltak.

Nem raktárosok vagy takarítók fosztogattak ész nélkül, hanem a nagyfőnökök.

Ez rögtön sejteti, hogy miként lehetett egyáltalán ekkora rablást végrehajtani: két naptári évvel és százezer eszközzel számolva napi 137 ellopott eszköz az átlag. Életszerűtlennek tűnik, hogy ebből semmi sem tűnt fel a GEEP biztonsági szolgálatának.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments