Home Apple hírek Itt az Apple nagy bejelentése: két laptop és egy Mac Mini kapta...

Itt az Apple nagy bejelentése: két laptop és egy Mac Mini kapta meg a cég új saját processzorát

Az Apple kedden este végre bemutatta az első olyan Maceket, amelyekbe az Intel processzora helyett már a saját fejlesztésű M1 került.

Az Apple még nyáron jelentette be, hogy Apple Silicon néven saját processzort készít a Mac számítógépekhez, azt is elárulta, hogy az első ilyen modell még idén piacra kerül. Azóta folyamatosan ment a találgatás, hogy vajon milyen készülékek kaphatják meg először a chipet.

Hallhattunk már arról, hogy az Apple visszahozza a 12 colos MacBookot, ahogy arról is, hogy három laptoppal – egy 13 colos MacBook Airrel, valamint egy 13 és egy 16 colos Próval – debütál majd az egység. A válaszra egészen mostanáig kellett várni: kedden este nemcsak az derült ki, mit is várhatnak majd a felhasználók az M1 névre keresztelt processzortól, hanem az is, mely készülékek kapják meg azt először.

MacBook Air

Ahogy arra az előzetes pletykák alapján számítani lehetett, elsőként a 13 colos MacBook Air mutatkozott be az Apple saját processzorával. Bár konkrét benchmark-adatokat nem árult el a cupertinói cég, a vállalat szerint kilencszer gyorsabb lesz a készülék, mint a MacBook Air legutóbbi változata.

A gép lelkét természetesen a 8 magos M1 processzor jelenti, amihez konfigurációtól függően 7 és 8 magos GPU, valamint 256/512 GB tárhely tartozhat az alapmodellekben. Előbbi magyarországi ára 429 990, utóbbi 529 990 forint lett, ám ez az összeg magasabb is lehet, ha több memóriát és/vagy nagyobb tárhelyet kérünk bele. Az Apple szerint az új processzor energiahatékonyságának is köszönhetően akár 18 órán át is képes üzemelni a gép egyetlen feltöltéssel. További fontos részlet, hogy a processzor hőelvezetését ventilátor nélkül oldották meg, vagyis a hűtésnél semmilyen zajt nem hallhat majd a felhasználó.

MacBook Pro

Az Apple MacBook Air mellett egy szintén 13 colos MacBook Prót is előhúzott a kalapból, amelybe már szintén az M1 processzort építették be. A cég szerint az eszköz 2,8x gyorsabb, mint a jelenleg kapható változat, a 8 magos GPU pedig 5x sebességnövekedést eredményez a grafikus feladatok elvégzésénél. Sőt, a vállalat szerint a kategóriájában legnépszerű windowsos laptophoz képest is 3x gyorsabb készüléket tettek le az asztalra.

Az Apple szerint az új processzornak köszönhetően jelentősen nőtt az üzemidő: 18 órán át bírja a készülék egy feltöltéssel, ha böngészésre használjuk, és 20 órán át, ha videót nézünk rajta.

Az új 13 colos MacBook Pro alapára idehaza 549 990 forint, ezért cserébe 8 GB RAM-ot és 256 GB tárhelyet kapunk, de ha valaki szeretné a legerősebb konfigurációt megrendelni – 16 GB RAM és 2 TB tárhely –, akkor már 949 990 forintot kell kiszurkolnia a gépért.

Mac Mini

Az este folyamán kiderült, valóban három olyan készülékkel állt elő az Apple, amibe már az M1 processzort pakolták, ám a harmadik készülék nem egy “nagyobb” MacBook Pro, és nem is egy 12 colos MacBook lett, hanem a Mac Mini legújabb változata.

A készülék első ránézésre hasonló kialakítást kapott, mint a 2018-as verzió: van rajta két USB-C és két USB-A port, aljzat az Ethernet-csatlakozó számára, valamint egy 3,5mm-es jack a fülhallgatónak. A motorháztető alatt azonban jelentős változást tapasztalhatunk.

Az Apple szerint egy új hőelvezetési megoldást dolgoztak ki, amivel jóval csendesebb és hatékonyabb lesz a készülék, mint az előző modell. A Mac Miniben a 8 GPU-maggal felszerelt M1-es processzor dolgozik. Az alapmodellhez 8 GB RAM, valamint 256 GB tárhely társul, ezért 309 990 forintot kér el a cég, míg a legerősebb verzióért – 16 GB RAM, 2 TB SSD – már 709 990 forintot kell fizetni.

A laptopok és a Mac Mini mától már elérhetőek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Tízből kilenc: ennyire nagy a frissítési kedv az iPhone-osoknál

Bár még csak néhány hónapja érhető el az iOS 14, az alkalmas okostelefonok 90 százaléka már azt futtatja. Markáns különbség az iOS-es és...

Samsung Galaxy felület kipróbálása iPhone-on, egyszerűen | Techwok

Ha valaki folyamatosan olvas minket, bizonyára belefutott már néhány olyan cikkbe, amelyben régi játékok, és különféle operációs rendszerek (például DOS, Windows 98, BeOS stb.) böngészőben történő kipróbálásáról...

Az iPhone 12 5G menti meg az Apple-t? – Telefonguru hír

Az iPhone 12 5G segíthet az Apple-nek, hogy 2021-ben 240 millió iPhone-t adjon el. 2020 negyedik negyedévében az Apple rekordszámú iPhone-t szállított, és úgy...

Hangra induló mini hangrögzítő és Voice Memo applikáció az Apple-től

Ebben a cikkben bemutatunk egy méltán kedvelt hangrögzítő vagy mini diktafon eszközt, és az Apple szintén népszerű Voice Memo alkalmazását. Bár...

Recent Comments