csütörtök, március 28, 2024
Home Apple hírek Itt az Apple válasza a Microsoftnak, indul az Apple One | műsoron.hu

Itt az Apple válasza a Microsoftnak, indul az Apple One | műsoron.hu

Az Apple tegnapi készülékbemutatójáról talán egy későbbi anyagban fogok foglalkozni, ami viszont fontos volt, hogy az almás cég szolgáltatások terén mivel fog reagálni a Microsoft-féle balhéra, amivel a Game Pass játkstreaming szolgáltatást gyakorlatilag kizárta App Store-ból, így az IOS felhasználók köréből is. Számomra a készülékek mellett az volt jelentős kérdés, hogy ennek tudatában miként rajzolja majd meg a streaming és hasonló szolgáltatásainak a jövőképét, és mivel csap oda a kétkedőknek.

Kétségtelen, hogy az Apple saját IOS rendszerére és alkalmazásboltjára vonatkozó szabályozása nem teljesen tűnik kompatibilisnek a mai piaci igényeknek,  és mivel ez az egész balhé egy eléggé zárt üzleti- és szolgáltatásstratégiára utal (évtizedes építkezéssel), így érdemes jobban utánanézni, hogy belsőkörös fejlesztéseivel hogyan próbálja kárpótolni saját hű felhasználóit, akik azért joggal várják az új játék- és streaming trendek globális felületi megjelenését a prémium készülékeken is.

Az Apple tegnapi szokásos őszi keynote alkalmával végre lehúzta a leplet új szolgáltatáscsomagjáról az Apple One-ról, amely gyakorlatilag egy csomagba foglalt streaming előfizetés, ami egyesíti az almás cég valamennyi ilyen típusú szolgáltatását egy havidíjba. Vannak benne játékok, filmek és műsorok illetve felhő szolgáltatás, mindez továbbra is elszigetelve a saját felhasználói számára, de mi benne a tudatosság?

A menetrendszerűen érkező új Watch, Ipad illetve a sokak által várt új telefonbemutatókon túl az Apple nagy hangsúlyt fektetett a szolgáltatásainak új márkapozícionálására is, amely fontos részét képezheti az almás cég jövőbeni elképzeléseit. A saját eszközhasználat tekintetében a helyzet változatlan, hiszen továbbra is a saját készülékeit fogják inkább érinteni a változások, így akik bíztak abban, hogy a cég legalább az Apple TV Plus szolgáltatását elérhetővé teszi az Androidos felhasználók számára, azok most csalódni fognak. Nem ez történt és minden bizonnyal nem is erre fogják fektetni a fő hangsúlyt. Nagy valószínűség szerint kitartanak az Apple ökoszisztéma mesteri és aprólékosan kidolgozott építményében, és csak apróságokkal, mondhatni beetető morzsákkal fognak némi szolgáltatást (például Apple Music) átengedni a riválisok asztalára is.

Viszont akad azért izgalmas dolog is

Az Apple a One tulajdonképpen egy olyan új márkanevet jelent, amely az össze előfizetéses elérhetővé teszi a felhasználók számára havonta 3350 Ft/hó-ért (14,95 dollárért) amiben benne van az Apple Music, az Apple TV Plus, az Apple Arcade és 50 GB tárhely az iCloud-on. Viszont van drágább csomag is, havonta 4450 Ft/hó-ért (19,95 dollárért), ami családi használatra van, és a fentieken kívül 200 GB tárhelyet is magában foglal. Gyakorlatilag egy nagyon jó ajánlattal rukkoltak elő, amit szerintem kiválóan sikerült a mai igények alapján beárazni, kérdés persze, hogy ezeket az igényeket milyen színvonalú szolgáltatással tudják a jövőben kielégíteni, ha eközben a riválisok fejlesztései elképesztő fejlődésen mennek keresztül.

Létezik egy Premier csomag is, amelyben benne van egy frissen bemutatott Fitness Plus szolgáltatás, valamint 2TB tárhely a felhőben, azonban a Prémium, illetve a Fitness Plus egyelőre Magyarországon még nem érhető el. A Premier szolgáltatással akár 25 dollár is megspórolható havonta ahhoz képest, mint ha minden szolgáltatást külön-külön választanánk, ami azért jelentős tétel lehet.

Egyszóval A Google One-tól némi ihletet merítve az Apple megalkotta saját One csomagját, amibe belenyomta a műsor- és játékstreaming alkalmazását, és ez még akkor is igaz, ha ezek között a legtöbb készülékre is letölthető. Az Apple TV Plus továbbra is prémium szolgáltatásnak tűnik a piacon, – annak kétségtelenül kiváló, és talán ez lehet az Apple egyik csodafegyvere, ha mindezt hosszú ideig képes fenntartani.

A The Moring Show, a Jakob védelmében vagy a Litle America mind olyan exkluzív tartalom, amely azt bizonyítja, hogy a cég nagy hangsúlyt fektet a tartalomgyártásba, és a kritikusok visszajelzései, továbbá a számomra megnézett filmek és sorozatok mind pozitív utóérzést keltenek. De ez még mindig kevés egy ilyen volumenű szolgáltatás gazdaságos fenntartásához, ha a globális előfizetők nem állnak tömegével rá előfizetni, és a publikált adatokban vastagon benne vannak azok, akik évente lecserélik a készülékeiket, így persze évente kapnak ingyenes Apple TV Plus hozzáférést.

Persze mindez lehet csak egy különálló (ám annál fontosabb) szelete az Apple nagy szolgáltatási portfoliójának, ám akkor a többi eleme tűnik nagyon karcsúnak, hiszen a felhő és az árkád játékok nélkül kizárólag az Apple Music tud stabil és gazdaságos növekedést felmutatni. Lehet ez is elég, ami bőven eltartja majd a többit is az egyre nagyobbra duzzadó modern tartalomfogyasztási őrületben.

#MűsoronPlus #AppleTVplus

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments