szerda, július 28, 2021
Home Apple hírek Jön egy új funkció, ezzel érintés nélkül is kezelheti az Apple Watchot

Jön egy új funkció, ezzel érintés nélkül is kezelheti az Apple Watchot

Az Apple egyik remek fejlesztése az AssistiveTouch, amely lehetővé teszi, hogy az adott készüléket a képernyő érintése nélkül kezelje a felhasználó. Ez a hasznos eszköz az Apple Watchon is elérhető lesz.

Bár az Apple okosóráját nem nehéz vezérelni, olyan felhasználók is akadnak, akiknek – például egy sérülés miatt – segítségre van hozzá szükségük. Számukra lehet jó hír az amerikai gyártó mostani közlése, mely szerint ebbe a termékbe is beépítik az AssistiveTouch nevű funkciót, ami megkönnyítheti a dolgukat.

Az AssistiveTouch lényege, hogy az adott termékben lévő érzékelők képesek figyelembe venni az egyes izommozgásokat, és azokat utasítássá alakítani. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a készüléket akkor is irányíthatja a felhasználó, ha nem ér a képernyőhöz.

Ilyenkor ugyanis az izommozgással aktivált kurzor végzi el helyette a kívánt mozdulatot, vagyis az érintést.

Az Apple most pedig azt közölte, hogy ezt a hasznos kis eszközt az Apple Watchokba is beépíti. Így a felhasználók egy kézmozdulattal is elindíthatják majd a stoppert vagy fogadhatják a hívást. A funkcióval az értesítési központ is elérhető lesz.

[embedded content]

A fejlesztést a következő watchOS-szel teszi a rendszer részévé az Apple, amelyet valószínűleg a jövő hónapban kezdődő fejlesztői konferencián, a WWDC 2021-en mutatnak be. Ezen az eseményen debütál majd az új iOS és a Mac gépekhez tervezett macOS is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Mindegy, hogy iPhone vagy óra, minden meglódult az Apple-nél

A legérdekesebb szám 21,74 milliárd dollár az Apple magyar idő szerint kedd éjjel kiadott, idei második negyedévre vonatkozó jelentésében. Ez nem a bevétel...

Sügérre ment, de iPhone-ot fogott egy amerikai horgász, majd Facebookon kikereste a tulajt

Jason Robinson véletlenül bukkant a tóba ejtett telefonra, amely egy képet is rejtett. Ez alapján azonosította be a tulajdonost, aki így visszakapta a...

Évek óta várt funkciót kaphat az új iPhone – mutatjuk | nuus.hu

Minden jel arra mutat, hogy az Apple idén ősszel érkező iPhone-jai Always –On Displayt is kapnak. Több szivárogtató is állítja már ezt. A cég...

Magyar fotós nyerte az idei iPhone Photography Awards-ot – Pixinfo.com

Idén is meghirdették a Nemzetközi iPhone Fotográfiai Díjat, amelyre – nevéből láthatóan – csak iPhone okostelefonnal készült képekkel lehetett nevezni. A zsűri döntése alapján...

Recent Comments