vasárnap, február 5, 2023
Home Iphone Kínai fiatalok pert indítottak az Apple ellen, amiért az nem ad töltőt...

Kínai fiatalok pert indítottak az Apple ellen, amiért az nem ad töltőt az iPhone 12-höz

Az almás kütyük gyártója tavaly döntött úgy, hogy többé nem tesz töltőt az iPhone-ok dobozába, és abból a vezetékes EarPodsot is kiveszi.

Öt kínai diák pert indított az Apple ellen, amiért az ma már töltő nélkül árulja az újabb iPhone-okat – írta a Vice. A gyártó tavaly döntött úgy, hogy kiveszi a telefonok dobozából a töltőt, illetve a vezetékes fülhallgatót, az EarPodsot. A döntést azzal indokolták, hogy sok iPhone-tulajdonos két-három ilyen kiegészítővel is rendelkezik, ami így a környezetnek sem tesz jót.

A kínai diákok azonban úgy vélik, hogy az Apple döntése valójában nem a természet megvédéséről szól. A cég szerintük csak spórolni akar, ami akár igaz is lehet: az 5G-s iPhone-ok gyártása ugyanis magasabb költségű.

A diákok azt is állítják beadványukban – amit egyébként egy jogi verseny részeként készítettek –, hogy az Apple a töltők elhagyásával az újabb MagSafe eszközök felé tereli a vásárlókat. Vagyis: a cég szerintük arra sarkallja a fogyasztót, hogy az még többet költsön – az eleve drága telefonon felül.

A Vice szerint a pereskedők mindössze 16 dollárt, nagyjából 5 ezer forintnyi jüant követelnek a perköltségek miatt, és hogy a cég biztosítson fali töltőt egyikük készülékéhez. Ez egy iPhone 12 Pro Max.

A portál felidézi, hogy egy hasonló ügy miatt egy brazil szabályozó hatóság az év elején 2 millió dollárra bírságolta az Apple-t.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Éhezik a HOLD!

Nem nagyon, de valamelyest. Óriási akciónk van ugyanis: ha most nyit nálunk Online Vagyonkezelés számlát, akkor az ön megtakarításának gyarapításán alig keresünk pénzt. A...

Még a zsebünkben is elfér?

Nem akar lemaradni az óriáscég. Az elmúlt évek során egyre több telefongyártó jelentkezett különleges kialakítású telefonokkal, tabletekkel. A Samsung a Galaxy Z Fold és...

Bivalyerős kamerával érkezik az új Samsung Galaxy S-sorozat

A Galaxy S23 Ultrában egy 200 megapixeles kamera van, ami akár 100x-os zoommal is értékelhető képeket készít, Európából nézve a legfontosabb változás mégsem ez:...

Mire jó egy okosotthon és hogyan alakítsuk ki a rendszert a lakásunkban?

Az okosotthon már közel sem az a futurisztikus koncepció, ami pár évtizede még csak a távoli jövő különlegességének ígérkezett, hanem bárki által elérhető, hétköznapi...

Recent Comments