hétfő, augusztus 2, 2021
Home Apple Watch Lábon szúrták a rendőrt, az Apple Watch-on keresztül kapott segítséget

Lábon szúrták a rendőrt, az Apple Watch-on keresztül kapott segítséget

Az amerikai Pinal megye egyik rendőrét még februárban késelte meg egy bűnöző, akit le akart tartóztatni. Az egyenruhás a diszpécser kollégájával együtt kitüntetést kapott.

Több olyan történetet is hallhattunk már az elmúlt egy-két évben, amikor az Apple okosórája szó szerint megmentette a viselője életét. Volt köztük 66 éves orvos és az osztályteremben ülő tinédzserfiú is, sőt, egy magyar férfinek is óriási szerencséje volt, hogy jelzett a kütyü. Most egy újabb történetet írt meg az AppleInsider, ám ezúttal nem valamilyen rejtett betegség miatt bizonyult életmentőnek az Apple Watch.

Az Egyesült Államok Arizona államában található Pinal megye egyik rendőre még februárban próbált meg letartóztatni egy keresett bűnözőt, ám a férfi ellenállt a rendőri intézkedésnek. Miután Sosa őrmester egy rövid dulakodás után levitte őt a földre, megpróbált erősítést hívni a rádióján keresztül. Csakhogy a szerkezetből az üldözés során kihúzódott a mikrofon, így nem tudta egyszerre a földön tartani a bűnözőt és segítséget kérni.

Miután a diszpécser nem tudta őt elérni a rendőrségi frekvencián, felhívta Sosa mobilját, amire a férfi az Apple Watch segítségével tudott válaszolni, így el is indulhatott az erősítés a helyszínre. Csakhogy a gyanúsított a pillanatnyi zavart kihasználva egy kést rántott elő a zsebéből, majd lábon szúrta a rendőrt. Sosa az okosóráján keresztül jelezte, hogy baj van, így szerencsére még időben érkezett a mentő a helyszínre.

Sosa és a diszpécser, Gloria Wheeler is kitüntetést kapott a tettéért.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Furcsa hiba: minden előjel nélkül törhet el az új MacBook Pro kijelzője

Több felhasználó is arra panaszkodott, hogy az M1-es processzorral szerelt MacBook kijelzője minden különösebb erőbehatás nélkül, magától berepedt. Bármennyire is vigyáz valaki a...

Az Apple-vezér tényleg elküldte Elon Muskot a francba?

A Wall Street Journal újságírója, Tim Higgins által jegyzett Power Play: Tesla, Elon Musk and the Bet of the Century című könyv belső forrásokra...

Jó hír minden iPhone-osnak, aki szereti ránézéssel feloldani a telefonját

Míg korábban arról lehetett hallani, hogy az Apple visszahozná az ujjlenyomat-olvasót az iPhone-okra, a legújabb hírek inkább a Face ID, azaz az arcazonosítással...

Hiába méregdrága, kapkodnak utána: kiderült, melyik a magyarok kedvenc iPhone-ja – Pénzcentrum

Nincs már sok hátra az iPhone 12 Mininek itthon sem, hiszen az Apple június végén bejelentette, hogy leáll a gyártás, mivel a készülék nem...

Recent Comments