Home Iphone Lehet, hogy nem lesz több zsebbarát iPhone

Lehet, hogy nem lesz több zsebbarát iPhone

Akárcsak tavaly, idén is megjelent egy „mini” változat az aktuális iPhone-ok között. Azonban könnyen lehet, hogy ez az utolsó ilyen év.

Szeptember közepén mutatta be az Apple az iPhone 13 családot, amelynek tagjai között – az elmúlt évhez hasonlóan – egy kisebb, 5,4”-es modell is helyet kapott, ami idén az iPhone 13 mini nevet kapta.

Voltak, akik meglepődtek, hogy az Apple elindította ezt a modellt, ugyanis az iPhone 12 mini egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Nikkei Asian Review egy korábbi jelentése szerint az Apple csökkentette az iPhone 12 mini megrendeléseit 2021 első felében a gyenge kereslet miatt. A Counterpoint Research is hasonló megállapításokról számolt be az év elején, mondván, hogy az iPhone 12 Mini az iPhone 12 sorozat amerikai eladásainak mindössze öt százalékát tette ki január első felében.

Az iPhone 12 Mini sikerének másik nagy akadálya az volt – mutat rá a Cnet –, hogy a felhasználók a nagyobb képernyős telefonokat részesítik előnyben. A Flurry és a Consumer Intelligence Research Partners elemzőcég jelentései szerint a 6,7”-es iPhone 12 Pro Max volt a legnépszerűbb modell az Apple 2020-as kínálatából.

Viszont akkor miért is mutatott be egy újabb mini iPhone-t idén az Apple? Elsősorban azért, mert az okostelefon-fejlesztés átfutási ideje több mint egy év, valószínűleg nem volt elég ideje az Apple-nek arra, hogy figyelembe vegye az iPhone 12 Mini értékesítési adatait az iPhone 13 generációs fejlesztési ciklusában. Másfelől nem is szokott ilyen gyorsan változtatni a termékpalettáján, gondoljunk csak a MacBookok sokat vitatott pillangó billentyűzetére.

Most azonban igen valószínűnek tűnik, hogy 2014-ben már nem lesz ilyen kicsi aktuális iPhone. Mindezt az Apple-értesülések egyik megbízható forrása, Jon Prosser is megerősítette a Twitteren.

De akkor mi lesz helyette? – vetődik fel a kérdés, annak tudatában, hogy az iPhone 12 mini és az iPhone 13 mini még jó pár évig a felhasználóknál marad. Igen valószínű, hogy utánuk az Apple majd az iPhone SE-re koncentrál, azaz megtartja a formai tényezőt, de az éves frissítéseknél már elengedi ezt, azaz nem lesz csúcsspecifikációjú, viszont zsebbarát iPhone. Legfeljebb majd a 2023-ra valószínűsített összehajtható iPhone-ok férhetnek be kényelmesen a zsebünkbe.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Lehet, hogy nem lesz több zsebbarát iPhone

Akárcsak tavaly, idén is megjelent egy „mini” változat az aktuális iPhone-ok között. Azonban könnyen lehet, hogy ez az utolsó ilyen év. Szeptember közepén...

Halott cég támadt az Apple-Google duóra

A felperes betiltatná például az iPhone és az iPad egyesült államokbeli forgalmazását. Újabb szabadalomsértési pert kapott a nyakába az Apple és a Google, most épp...

Kiderült, hogy hiába tiltja le az iPhone-ján a követést, sok app akkor is figyelni fogja

Hiába tiltja le a felhasználó egy appnál a követési funkciót, némely alkalmazás továbbra is kémkedik utána. Több népszerű iOS-es alkalmazást is megvizsgáltak ebből...

Inkonzisztens az iPhone 13 Pro mobilok kijelzője

Két oka is lehet annak, hogy nem megy 120 Hz-en a ProMotion megjelenítő. A héten piacra került Phone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max...

Recent Comments