Home Iphone Még egy ország visszarakatná az iPhone 12 dobozába a töltőfejet

Még egy ország visszarakatná az iPhone 12 dobozába a töltőfejet

Az egyik leginkább szembetűnő változás az idei iPhone-oknál a szerényebb doboztartalom volt. Kimaradt a fülhallgató és a töltő is, azonban nem mindegyik ország fogadja el ezt.

Környezetvédelmi okokra hivatkozott az Apple, amikor kihagyta az idei iPhone-ok dobozából a fülhallgatót és a telefontöltőt, mondván, bizonyosan vannak ilyen kiegészítők a felhasználók birtokában (ha meg nem, akkor majd vesznek maguknak), szóval felesleges ezzel is terhelni a környezetet. (Más kérdés, hogy voltak szakértők, akik szerint csak így lehetett még viszonylag elfogadható szinten tartani a telefonok árát.) A Samsung azonnal meg is trollkodta ezt a döntést. (Igaz, most éppen úgy tűnik, se töltő, se fülhallgató nem lesz a Galaxy S21-mobilok dobozában.)

Legelőször Franciaországban tettek e lépés ellen, hivatkozva egy ottani törvényre, amely szerint a technológiai vállalatoknak kötelező kihangosító készletekkel ellátni a készülékeiket, hogy megvédjék a 14 aluliakat az elektromágneses sugárzás lehetséges kockázataitól. Az Apple nem tehetett mást, beadta a derekát, azaz a Franciaországban forgalmazott iPhone 12-k mellé füles is jár.

Most egy másik ország, Brazília állt elő hasonló követeléssel, bár ezúttal a telefontöltőt illetően. Sao Paulo állam fogyasztóvédelmi felügyelősége (Procon-SP) még októberben kérte fel az Apple-t, hogy nyújtson további információkat arról, hogyan védenék a környezetet azzal, hogy nem tartalmazzák a dobozok azt, ami egyébként az okostelefon alapvető tartozékának tekinthető. Az Apple a válaszában megerősítette azt az ismert évét, hogy a legtöbb felhasználónak már van kompatibilis töltője, így ez a döntés csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást. A brazilok azonban nem voltak elégedettek a válasszal. A Procon-SP szerint a hálózati adapter a termék használatának elengedhetetlen eleme, és az iPhone töltő nélküli értékesítése ellentétes a brazil fogyasztóvédelmi törvénnyel. Amennyiben az Apple nem tesz eleget annak, hogy töltőt tegyen az iPhone 12-k mellé, komoly pénzbírságra számíthat.

Bár ez a döntés kizárólag Sao Paulo államra vonatkozik, a brazil nemzeti fogyasztóvédelmi miniszter is fontolgatja, hogy arra kényszerítse az Apple-t, országszerte hálózati adapterrel együtt értékesítse az idei iPhone-okat. Az Apple egyelőre nem kommentálta a fentieket, azonban ha nem akar lemondani egy piacról, töltőt kell tennie az iPhone 12 dobozába. Kérdés, hogy akkor mit lépnek majd más országok.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Keresztbe tehet az Apple a Facebooknak – Mi lesz így a világ legnagyobb közösségi oldalával?

Közösséget építünk! Signature-előfizetőink számára egyedi online klubeseményt szervezünk, ahol profi befektetők mondják el, mi várható 2021-ben. További részletek ide kattintva. A Facebook...

Milliárdokra perelik Olaszországban az Apple-t a régi iPhone-ok miatt

Lassan már nehéz eldönteni, hogy termékeiről vagy az ellene indított perekről írnak-e többet az Apple esetében. Legutóbb egy olasz fogyasztóvédelmi ügynökség gondolta úgy,...

Elviszi a gyártás egy részét Kínából az Apple, Vietnámban és Indiában lesz az új gyártósor

Felpörgeti a gyártás átszervezését az Apple – állítják a cég ügyeit ismerő névtelen források. A cupertinói vállalat az iPhone-ok, az iPadek és a...

Állítólag elhagyja a Touch Bart az Apple az új MacBook Prónál, visszatér a MagSafe is

Az Apple egy jelentős MacBook Pro átalakítást tervez 2021 harmadik negyedévére, legalábbis a TF International Securities elemzője, Ming-chi Kuo írt kutatási...

Recent Comments