csütörtök, március 27, 2025
Home Macbook Megérkeztek az idei 13 hüvelykes MacBook Prók

Megérkeztek az idei 13 hüvelykes MacBook Prók

Frissíti 13 hüvelykes MacBook Próit az Apple, az idei széria az Intel új, 10. generációs Ice Lake processzoraival érkezik – és végre elköszön a korábbi modellekben sok problémát okozó „butterfly” billentyűzettől, amelyet a cég új, Magic Keyboardként emlegetett klaviatúrája vált. A dizájn az Apple szokásához híven nem sokat változott tavaly óta, említést érdemel azonban, hogy a 16 hüvelykes modellekhez hasonlóan a vállalat a billentyűzet fölött húzódó Touch Bar érintőkijelző-sávot kissé lerövidítette, hogy annak bal szélén helyet szorítson egy fizikai Escape billentyűnek.

A notebookban az Intel Ice Lake lapkáit találjuk, legalábbis a nagyobb teljesítményű modellekben – itt a négymagos Core i7-es lapka 2 gigahertzes alapórajelet, és 3,8 gigahertzes csúcsfrekvenciát kínál. Aki nem a legdrágább variánst akarja megvásárolni az új notebookból, kénytelen lesz a tavalyi, 8. generációs Coffee Lake chipeknél maradni – a két olcsóbb modellben található Core i5-ös lapka 1,4 gigahertzes alap- és 3,9 gigahertzes csúcsórajelet produkál, ugyancsak négy maggal a fedélzetén. A csúcsmodell kapcsán ugyancsak fontos különbség, hogy abban LPDDR4X RAM található, amely 3733 megahertzen ketyeg. RAM-ból az i5-ös modellekbe 8, az i7-es konfigurációba pedig 16 vagy 32 gigabájt választható. A tárterületekkel idén valamivel bőkezűbb volt a cég, a legolcsóbb i5-ös modellnél is 256 gigabájtos SSD található az alapkonfigurációban, a csúcsmodell esetében pedig ez az érték 512 gigabájt, amely egészen 4 terabájtig tornázható fel.

Rajzás: a Scrum méltatlanul alulhasznált fegyvere (x)

Rajzás, angolul swarming. Ezzel a szóval meglepően kevesen találkoznak azok közül, akik úgy tudják, Scrumban dolgoznak.

Rajzás: a Scrum méltatlanul alulhasznált fegyvere (x) Rajzás, angolul swarming. Ezzel a szóval meglepően kevesen találkoznak azok közül, akik úgy tudják, Scrumban dolgoznak.

A kijelző és az akku tavaly óta változatlan maradt: a 13 hüvelykes IPS panel felbontása 2560×1600 pixel, 500 nites fényerővel, a képernyő továbbá az Apple True Tone technológiáját is támogatja. Az akku kapacitása továbbra is 58 Wh, amelytől a vállalat továbbra is 10 óra üzemidőt ígér. A csatlakozópaletta terén ismét a csúcsmodell van előnyben, annak szélein összesen négy darab USB-C aljzatot találunk, Thunderbolt 3, DisplayPort 1.2, illetve USB 3.1 Gen2 támogatással és egy 3,5 milliméteres audio jack is jutott a notebookra – az olcsóbb kiadásokra csak két-két hasonló USB-C port jutott.

mbp13202002

Az idei vas és az új billentyűzet miatt a készülékház egy leheletnyivel vastagabb lett, 1,49 helyett 1,56 centiméteres, ez ugyanakkor szabad szemmel szinte észrevehetetlen változás. Az új MacBook Pro tömege is gyarapodott, 1,37-ről 1,4 kilogrammra, ez már kicsit feltűnőbb lehet, bár problémát valószínűleg senkinek nem okoz majd. Az új, 13 hüvelykes MacBook Pro Coffee Lake-re építő i5-ös konfigurációi nettó 1300 és 1500 dolláros árcédulával vásárolhatók meg, míg az Ice Lake generációs i7-es modell nettó 1800 dolláros indulóáron érhető el.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments