csütörtök, május 22, 2025
Home Iphone Mégsem vált be annyira az iPhone 12 Mini?

Mégsem vált be annyira az iPhone 12 Mini?

Tucatnyi levelet kapunk és még több fórumos hozzászólással találkozunk, amik a kis méretű, egy kézzel stabilan kezelhető, zsebben/táskában szinte elvesző, mégis csúcskategóriás adottságokkal bíró mobilokat hiányolják, és alapvetően mi is el tudtuk képzelni, hogy a piacon helye van ezeknek az eszközöknek, ám úgy tűnik, ezen készülékek valódi vásárlórétege szűkebb a vártnál. Valószínűleg nem véletlen, hogy a Galaxy S10e nem kapott utódot, és most már egyértelműen látszik, hogy az iPhone 12 Mini is bőven alulteljesít.


Simán elnyeli a Minit az iPhone 12 Pro Max [+]

A Nikkei Asia közölte a JP Morgan elemzői beszámolóját, ami alapján 11 millióval csökkentette a tervezett gyártási számot az Apple, ami nagyon markáns érték, az összesen 20%-osnak mondott termeléscsökkentés jelentős részét ez a típus adja. Várhatóan így 75 millió iPhone-t gyárt majd az Apple 2021 első félévében, ebbe beletartoznak a 12-es szériájú, illetve a régebbi, még forgalomban lévő iPhone-ok egyaránt. Ez a mennyiség elmarad az év eleji 96 milliós becslésektől, de még mindig magasabb, mint amit a vállalat 2020 első félévének végén irányzott elő.


[+]

Az iPhone 12-széria egyébiránt egy siker, az Egyesült Államokban az eladások meghaladták a 11-es szériáét, és nagyban hozzájárult az Apple 2020 utolsó negyedévi 111,4 milliárd dolláros bevételéhez. Állítólag a Pro modellek a vártnál jobban is fogynak, ezért ezek gyártási számát valamelyest megnövelték. Az elemzők jelenlegi álláspontja szerint idén még lesz iPhone 13 Mini, de azután esélyesen kivezethetik a modellt, és az utótag nélküli, normál modell maradhat a legkisebb eszköz a palettán. Az elemzők egyébként külön okfejtésbe nem mentek bele, de reálisan végiggondolva a kompromisszumos üzemidő és a még szintén kezelhető méretű, de valamelyest nagyobb kijelzőt nyújtó iPhone 12 lehet az oka annak, hogy kevesen választják a Minit.

Most Popular

Как безопасен ли кент казино для новичков?

Как безопасен ли кент казино для новичков?Кент казино привлекает множество новичков, однако вопрос безопасности находится на первом месте. В этой статье мы рассмотрим, насколько...

Play Now About Official Website”

Glory Casino On The Web ️official Casino And Even Betting In BangladeshContentPlay On The Internet On MobileGlory Online Casino SlotsFeatures With The WebsiteDiscover A...

A Mais Interessante Plataforma De Apostas E Casino Online

Mostbet Apostas Desportivas E Casino On The Internet Site Oficial No BrasilContentMostbet CasinoPolítica De SegurançaResultados E Estatísticas Da PartidaAs Principais RegrasOs Jogos De Cassino...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentMostbet Em Virtude De DispositivosO Correspondante De Apostas Está Disponível Para Aparelhos Móveis? Mobile CasinoMostbet App Baixar ( Apk)Quais Os...

Recent Comments