Sok kemény pillanat van a Michael J. Fox életéről, karrierjéről, és betegségéről szóló Still: Michael J. Fox élete című dokumentumfilmben, de egy különösen az: interjú közben Fox annyit mond, hogy kellenek a gyógyszerei. Az arca kifejezéstelen, a beszéde nehezebben érthető. Egy ismeretlen kéz benyúl a képbe, odaadja a gyógyszerét, és közben elmagyarázza, hogy ez olyan, mint buszra várni, csak pár perc az egész. A pár percet nem várjuk ki, de Davis Guggenheim rendező (Kellemetlen igazság) megmutatja azt a pillanatot, amikor Fox arcába valami alig észrevehetően, de visszatér. A rendező megkérdezi, hogy fent van-e már a buszon. Fox azt mondja, hogy már bedobta a pénzt a jegyért. A keze biztosabb, a beszéde tisztább. Mintha visszaöntenének a formádba – mondja.
Michael J. Fox kanadai gyerekszínészből lett a nyolcvanas évek végének egyik legnépszerűbb fiatal sztárja Hollywoodban, akinek a karrierjét gyökeresen más irányba vitte az, hogy a húszas éveiben Parkinson-kórral diagnosztizálták. A Still (a szó kettős jelentésű: jelenti azt is, hogy „nyugton”, és jelenti azt is, hogy „még mindig”) végigrobog ezen az egész, földrengésszerű változásokkal teli karrieren, mindezt a mai Fox közreműködésével és narrációjával.
A Still viszont unalmas lenne, ha csak ennyi lenne, egy beszélő fejes dokumentumfilm Foxról nem sok figyelmet érdemelne, főleg azért, mert a betegsége ellenére nem vonult vissza a közélettől. A Still minden, csak nem unalmas, és ez a főszereplő személyisége mellett köszönhető annak is, ahogy a történetét elmondja. Az elsődleges alany és egyetlen beszélő fej Fox maga, akivel úgy készült interjú, hogy egyenesen a kamerába, a néző szemébe mondja a történetét. Az életét is ő narrálja, a saját könyve alapján, és néhány jelenetre betekinthetünk abba is, hogyan képes ezt csinálni.
De mindezek mellett a rendező Guggenheim kifejezetten ízléses rekreációkkal idézi fel azokat az eseményeket, amikről Fox beszél. Ha ez nem lenne elég, Fox filmográfiájából, tévéinterjúiból és mindenféle más szerepléseiből is be vannak vágva jelenetek, úgy, hogy azok folyamatosan reflektálnak arra, ami történik. Egy szintén elég kemény montázsban végignézhetjük, ahogy a Kerge város című sorozatban folyton babrál valamit a bal kezében – ezzel és a folyamatos, titokban szedett gyógyszereivel tudta ugyanis megakadályozni a keze remegését.
Egy ilyen többrétegű feldolgozás magában hordozhatná annak a lehetőségét is, hogy bizonyos részleteket elken, de ahogy Fox mondja egyszer, a Parkinson-kór nagyon is valóságos, azt képtelenség letagadni. Több alkalommal is végignézhetjük a fizikoterápiáját, ahogy egy tréner segítségével próbál olyan egyszerű mozgásokat gyakorolni, mint a fordulás vagy a lendületesebb séta. Fox rendszeresen elesik, beüti magát; egy interjú előtt, sminkelés közben elmeséli, hogy az arca tele van csavarokkal, mert úgy sikerült földet érnie, hogy beverte a fejét. A színész elmondja, hogy ez a kórral jár, egyszerűen nincsen olyan, hogy tudja, el fogja veszíteni az egyensúlyát. Egyszerűen elveszíti, és kész. A film elején egy járókelő ráköszön, Fox felé fordul, és már esik is el. „Padlót fogtam magától” – viccelődik szinte azonnal.
És viccelődik folyton. A Still fő vezérfonala az, hogy két jellemzője volt Foxnak folyamatosan, gyerekkorától kezdve: képtelen volt a fenekén ülni, és mindig viccelődött. Az utóbbira rá volt szorulva, a termetéből és a fizimiskájából adódóan bárhova is ment, mindig ő volt a legkisebb, és hamar rájött, hogy ha bunyó van, akkor neki esélye sincsen, csak humorral. És ha a humor nem jött be, akkor elfutott. Mostanra a mozgását már nem tudja irányítani, ezért a humorára támaszkodik, amit minden lehetséges alkalommal be is vet. Egy adott pontnál már a rendező kérdez rá, hogy mintha folyton kerülné a témát, hogy neki egyáltalán fájdalmai vannak. „Nagy fájdalmaim vannak” – vágja rá egy pillanatnyi csend után.
Foxon kívül lényegében nincsen más megszólaló a filmben, kapunk ugyan néhány családi tablót, ahol megszólal a felesége, Tracy Pollen, és a három gyereke is kap néhány rövid mondatot, a fókusz mindvégig rajta van. Ahogy a nyolcvanas években is rajta volt, és néha elképesztő hallgatni, hogy ő ezt hogyan élte meg belülről. Amikor Kanadából felkerekedett Los Angelesbe, gyakorlatilag nincstelen lett abban a három évben, amikor melóra várt. A Családi kötelékek című tévésorozat főszereplőjeként lett az egész Egyesült Államokban ismert, de a tévécsatorna feje nem tudta elképzelni sztárként. Az lett belőle. Amikor a Vissza a jövőbe forgatásán nem vált be Eric Stoltz (az újraforgatás előtti jelenetekből látunk egyet), akkor őt keresték meg a helyére, Fox pedig úgy mondott igent, hogy délelőtt a Családi kötelékeket, délután pedig a legendás időutazós filmet forgatta, három és fél hónapon keresztül, napi pár óra alvással. Amikor arról beszél, hogy néha azt sem tudta, ki volt, és éppen hol, akkor elég könnyű hinni neki.
A Stillben arról is beszél, hogy micsoda megfelelési kényszer és bizonytalanság uralta el őt akkor, amikor a sztárság pofán csapta. „Még mindig nem értem, mit látnak bennem” – mondja egy korabeli tévéinterjúban, az ismertsége csúcsán. Őszintén beszél arról is, amikor elkezdett rossz döntéseket hozni, kevésbé jó filmekben szerepelni, pöcsként viselkedni, belecsúszni az alkoholizmusba. A megfelelési kényszere annyira elhatalmasodott rajta, hogy a családján kívül senkinek sem merte elmondani a diagnózisát, így a Kerge város forgatásán folyamatosan azon matekozott fejben, hogy mikor kell bevennie a következő gyógyszert, hogy a kamerák előtt kevésbé látszódjon a remegése.
A Still ugyan ezeket a pillanatokat nem tudja megmutatni, de az archív felvételek Foxról, a saját kommentárjával vegyítve elég erősen bemutatják, fejben hol lehetett akkoriban. A lehető legmélyebben. Onnan már sikerült kimásznia, de még mindig kíméletlenül őszinte magával, ahogy azt meséli, hogy ha még húsz év múlva is életben lesz, akkor vagy meggyógyult a gyógyíthatatlan betegségétől, vagy már annyi élet lesz benne, mint egy befőttben. Ez a fajta szomorúság lengi be a Stillt, ami utal is arra, hogy Foxnak még most kell elmondania a saját történetét, amikor még minden kapacitásának birtokában van. A színész pedig láthatóan ott van. Lehet, hogy elesik, megüti magát, lehet, hogy vigyáznia kell séta közben, de teljesen képben van még mindig. Still, ahogy az angol mondja.
A Still az Apple+-on látható.
