Home Apple hírek Mozgalmat indított az Epic Games, hogy kikényszerítse a változást az Apple-től

Mozgalmat indított az Epic Games, hogy kikényszerítse a változást az Apple-től

Több cég és szervezet is beállt az Epic Games mögé, hogy elérjék az Apple-nél, változtasson az alkalmazásbolttal kapcsolatos szabályozásán.

Az elmúlt hetekben az Apple és az Epic Games szakításától volt hangos a tech sajtó. Miután utóbbi megelégelte, hogy a cupertinói cég 30 százalékos sarcot vet ki a Fortnite-ban történt vásárlások után, és feltett egy olyan verziót az App Store-ba, ami kikerüli ezt, a vállalat simán kitette az Epic Games szűrét az alkalmazásboltjából. A két cég között azóta folyamatos az üzengetés, és már be is perelték egymást – ki-ki a saját maga vélt vagy valós sérelme miatt.

Most ismét az Epic Games oldaláról történt egy lépés, ám ezúttal a cég nem önmagában állt ki az Apple ellen. Több más vállalattal és szervezettel ugyanis megalapították a Coalition for App Fairness nevű mozgalmukat, amelynek célja, hogy a különböző alkalmazásboltok tulajdonosait – például az Apple-t – rábírja arra, hogy változtassanak üzletpolitikájukon, és legyenek egy kicsit igazságosabbak a fejlesztőkkel szemben.

A koalícióban eddig olyan neveket találni, mint

  • a Basecamp,
  • a Blix,
  • a Blockchain.com,
  • a Deezer,
  • a Match Group,
  • a News Media Europe,
  • a Prepear,
  • a Protonmail,
  • a SkyDemon,
  • a Spotify,
  • a Tile,

és természetesen maga az Epic Games. A mozgalom tagjai szeretnék, ha a 30 százalékos sarc alkalmazását megszűntetné – vagy legalábbis jelentős mértékben mérsékelné – az Apple, de azt is nehezményezik, hogy az App Store-on kívül nincs más olyan platform, ahová az iPhone-okra és iPadekre szánt alkalmazásaikat feltehetik, illetve a felhasználók onnan letölthetik azt. Mindez lehetőséget ad a cupertinói cégnek, hogy ő diktálja a szabályokat.

Persze azt azért nehéz eldönteni, hogy az Apple ilyen szintű dominanciája jó-e, vagy rossz. Mindkettő mellett szólnak ugyanis érvek: előbbi mellett az, hogy így biztonságosabb lehet az App Store, utóbbi mellett pedig az, hogy viszonylag kicsi a fejlesztők mozgástere, és állandóan alkalmazkodniuk kell az Apple-höz. Holott a cég ökoszisztémájának vonzerejéhez az alkalmazások is jelentős mértékben hozzájárulnak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Megerősítették: ezek az iPhone-ok mehetnek a kukába, nincs több frissítés – Pénzcentrum

2021. szeptember 24. 16:49 Megérkezett a legújabb iPhone-frissítés, a felhasználók már hozzáférnek az iOS 15-höz. Kiderült többek között az is, hogy...

Hazudott az Apple – állítja a fortnite-os Epic Games első embere

Bár az Epic Games és az Apple közötti per bírói döntése azt sugallhatta, hogy visszatérhet a népszerű Fortnite játék az App Store-ba (bíztak...

Azon dolgozik az Apple, hogy az iPhone-unk felismerje, ha depressziósak vagyunk

Az Apple szerint az iPhone képes lehet felismerni a szorongást, a depressziót és a kognitív hanyatlást. Az iPhone figyelné...

Sokkolóan amatőr az Apple hibajavítása

Abszurd okból továbbra is támadható távolról a macOS. Kellemetlen biztonsági hibára derült nemrég fény az Apple számítógépes operációs rendszerében, támadók .inetloc kiterjesztésű állományok megnyittatásával kódfuttatást...

Recent Comments