péntek, szeptember 29, 2023
Home Iphone Nagyon úgy tűnik, hogy megbukott az új kicsi iPhone

Nagyon úgy tűnik, hogy megbukott az új kicsi iPhone

A Nikkei információi alapján az Apple nemrég arra kérte a beszállítóit, hogy 20 százalékkal csökkentsék a termelést a decemberi tervhez képest. A gyártás visszavágására elsősorban az iPhone 12 mini termékük miatt volt szükség, ami egyébként a legolcsóbb, 5G-vezérelt okostelefonja a cégnek.

A jelenlegi tervek szerint körülbelül 75 millió iPhone készüléket fognak legyártani az Applenél 2021 első hat hónapjában –ez jóval alacsonyabb szám, mint a decemberben közölt 96-100 milliós becslés. Ami pedig a leszállított termékek mennyiségét illeti, a tavalyi év azonos időszakánál egy kicsivel magasabb értékkel számolnak a vállalatnál. A teljes évet tekintve 230 millió iPhonet terveznek legyártani idén, ez a 2020-as számhoz képest 11 százalékos emelkedést jelentene.

Több forrás is megerősítette a Nikkeinek, hogy a korábbi tervekhez képest keletkezett deficit elsősorban az 5,4 hüvelykes iPhone 12 mini „érdeme”, egyes források szerint a júniusig tartó időszakban

akár több, mint 70 százalékkal is visszavághatják az okostelefon gyártását.

A Nikkei jelentése szerint a vállalat egyik zászlóshajójának számító terméke iránt nincs akkora kereslet, mint amivel számoltak a cégnél. A Reuters elmondása szerint az iPhone 12 mini körülbelül a cég okostelefon-bevételének 5 százalékát fogja kiadni az első félévben, tavaly év végén ez az arány még 10-15 százalék volt.

Jeff Pu, a GF Securities elemzője úgy fogalmazott, hogy Tim Cook, az Apple cégvezére tévesen ítélte meg az iPhone 12 Pro és az iPhone 12 mini iránti igényt. Így fogalmazott továbbá:

A fogyasztók nem fogják azonnal érzékelni a különbséget a processzorok teljesítményében és az 5G hálózat kommunikáció-teljesítményt javító hatását sem fogják rögtön érezni, de a kijelző méretének változását rögtön érzékelik. Ugyanazért az árért rengeteg fogyasztó inkább választja a régi, nagyobb kijelzőjű iPhone 11-et.

Ami az Apple részvényének árfolyamát illeti, a mai kereskedésben 4 százalékkal került eddig feljebb a jegyzés, míg idén 8,6 százalékos a mínusz.

Címlapkép: Walid Berrazeg/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments