csütörtök, január 20, 2022
Home Apple hírek Összeállt az Apple tajvani gyártója és Kína egyik legnagyobb autógyára

Összeállt az Apple tajvani gyártója és Kína egyik legnagyobb autógyára

Közös vállalatot hoz létre a kínai Geely és a tajvani Foxconn.

A két vállalat az együttműködés révén autóipari vállalatok számára készítene akár kész autókat, alkatrészeket és okos vezetési rendszereket, ezen túlmenően elektromos autókkal kapcsolatos konzultációs szolgáltatásokat nyújtanának.

A Geely szerdán közzétett közleményéből kiderül: mindkét fél 50 százalékban részesedik majd a közös vállalatból, az ötfős igazgatói tanács három tagját a Foxconn, a másik kettőt pedig a Geely jelöli ki. A beruházás összegéről egyelőre nem közöltek részleteket.

A létrejövő vállalat jól használhatja ki a Foxconn szakértelmét a kutatás-fejlesztésben, a modern gyártásban és abban a képességben, amely a hardverek és szoftverek integrációját jelenti. A bejelentett együttműködés annak kapcsán is fontos lehet, hogy az Apple újraindítja villanyautós törekvéseit. Elemzők azt várják, hogy a technológiai óriás több autógyártóval is partnerséget köthet, hogy megvalósuljon az Apple Car. Az Apple lényegében azt ismételné meg a gyártás kiszervezésével az autóiparban, amit az okostelefonok esetében véghezvitt.

A Geely a tíz legnagyobb kínai autógyártó egyike, anyacége a Zhejiang Geely Holding Group, amelynek tulajdonában van egyebek között a svéd Volvo Car Corp. autógyár, és hozzá tartozik a brit Lotus Cars 51 százaléka is.

A Foxconn (hivatalos nevén Hon Hai Precision Ind. Co., Ltd.) leginkább az Apple beszállítójaként ismert. A tajvani székhelyű vállalat októberben ismertette azt a célkitűzését, hogy 2025 és 2027 között a világ elektromos autóinak 10 százaléka számára kíván alkatrészeket vagy szolgáltatásokat biztosítani. A nankingi székhelyű Byton elektromos autógyártóval pedig elektromos utcai terepjárók gyártását fogja megkezdeni 2022-ben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

A baloldalnak túl drága az iPhone és túl olcsó a csirkefarhát

A baloldalnak túl drága az iPhone és túl olcsó a csirkefarhát A Momentum ifjú politikusa...

Ismét megtörtént: lenyomta az Apple a Samsungot

A tavalyi utolsó negyedévben mindössze egy százalékkal nőtt az okostelefonok eladása a világon az előző év azonos időszakához képest az ellátási láncok problémái és...

Az Apple szerint milliók biztonságát kockáztatják

A technológiai óriásvállalat, az Apple az amerikai törvényhozóknak írt levelében azt állítja, hogy a szenátusban tárgyalt két trösztellenes törvényjavaslat veszélyezteti az iPhone-felhasználók millióinak a...

Veszélybe kerültek az Apple-felhasználók – Napi.hu

 A 9to5Mac szerint a FingerprintJS nyilvánosságra hozott egy olyan sérülékenységet, amely lehetővé teszi a támadók számára, hogy megszerezzék a Safari 15-ben tárolt böngészőelőzményeket,...

Recent Comments