szerda, július 6, 2022
Home Iphone Piacra került a világ első USB-C-s iPhone-ja

Piacra került a világ első USB-C-s iPhone-ja

Ken Pillonel, egy svájci, robotikával foglalkozó diák, aki úgy gondolta: ha az Apple nem hajlandó megcsinálni az USB Type-C csatlakozóval szerelt iPhone-t, akkor majd ő megcsinálja saját magának. Mérnöki felfogással állt neki a projektnek, melynek céljai közt szerepelt, hogy a töltésnek és az adatátvitelnek működnie kell, meg kell maradnia az USB-C adta reverzibilitásának, és az átalakítás alá kerülő iPhone X-ben minden egyéb komponensnek működőképesnek kell maradnia.

Az ötlet szerint az Apple létező USB-C – Lightning kábelének átalakítóját kellett valahogy iPhone-házba zsugorítani, a kivitelezés pedig úgy indult, hogy Ken vett az interneten egy apró nyomtatott áramkörre épített, filléres USB-C anya – Lightning anya adaptert Kínából, aminél a reverzibilitás nem is működött, csak egyféleképpen lehetett csatlakoztatni a Type-C oldalt. A csatlakoztathatóság kérdése végül egy apró ellenállás beiktatásával megoldódott, jöhetett a folyamat többi része, melyről lent részletes videót lehet találni.

Hirdetés

A gyári Lightning-USB-C kábel Apple-oldali csatlakozóját gyakorlatilag lehetetlen volt roncsolás nélkül felnyitni, így mindenféle egyéb, utángyártott eszközökkel próbálkozott a srác, hogy kiderüljön, milyen vezérlés van a csatlakozó mögött. Nem kevés kutatás árán kiderült, hogy a két, elég okosan vezérelt csatolófelület között milyen átjárhatóság van, nem sokkal később pedig elkészült a C94 (ez van a gyári kábelben) mintájára a fake94, ami nem kevés papír- és 3D modellezés után méretben is nagyjából akkora lett, hogy beférjen a mobil alsó traktusába.

Természetesen a készülékházon is volt mit finomítani: CNC-marással lett kibővítve a csatlakozónak szánt alsó lyuk, de ez sem volt olyan triviális, mint elsőre gondolnánk: a lekerített formaterv és az edzett üveg hátlap miatt a munkadarab rögzítéséhez is 3D-nyomtatott eszközöket kellett gyártani, persze ezt végül sikerült megoldani. Szintén 3D-nyomtatott rögzítőelemmel kellett fixálni a végleges csatlakozó helyét a készülékházon belül, de nyilván ez is megoldódott, így el is készült az USB-C csatlakozóval szerelt iPhone X.

Így nézett ki az aukció, cikkünk írásának pillanatában. A forrásban lévő linken lehet megnézni az aktuális állást
Így nézett ki az aukció tegnap (11.03) délután. A forrásban lévő linken lehet megnézni az aktuális állást [+]

Most pedig eladó. Az aukció az eBay-en fut, november 11-ig még bárki licitálhat, cikkünk írásának pillanatában bő 4,5 millió forintot ajánlottak érte, de ez esélyesen még feljebb fog menni: nem tűnik túl jó üzletnek egy 64 GB-os iPhone X-ért, aminek piaci értéke gyári, használt állapotban aligha haladja meg a 100 ezer forintot, ráadásul ennek a példánynak még használati értéke sem nagyon van, mivel a licitálással a vevő elfogadja, hogy nem állítja vissza vagy frissíti a mobilt, nem bontja szét és nem is használja napi telefonjaként. Persze, valójában kicsi az esélye, hogy ezt a mobilt így bárki használni akarná, egyértelmű, hogy egy gyűjteményben fogja végezni pályafutását.

Most Popular

Realme Watch 2 Pro – műholdvevő fapaddal

Külső, kijelző, üzemidőMagyarországon nyitotta meg első európai üzletét a Realme, és mi is megjelentünk a budapesti Lurdy Ház földszintjén, hogy részt vegyünk a nyitóeseményen,...

Döntött az EU: egységesítik a töltőket, 2024-től minden készülékbe USB-C-t kell tenni, az iPhone-okba is

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói megállapodtak, hogy 2024-től a kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbje csak az...

A Pro modellekhez hasonló dizájnt és M2-es lapkát kapott az új MacBook Air

Az Apple a tegnapi, fejlesztőknek szóló konferenciájának nyitóeseményén lerántotta a leplet az M1 utódjának szánt M2-es rendszerchipről, amely teljesítmény szempontjából alig (a CPU 18,...

Így lehet arcátlanul lemásolni egy iPhone-t

Visszatért a Letv, az új mobilja egy iPhone-klón, USB-C porttal és jackcsatlakozóval.  A Letv visszatért a mobilpiaca, méghozzá az Y1 Pro nevű okostelefonjával. A bemutatót...

Recent Comments