hétfő, július 7, 2025
Home Macbook Pintér Tenyának különleges kapcsolata van Istennel: felszenteltette a Nemzeti Lovas Színházat –…

Pintér Tenyának különleges kapcsolata van Istennel: felszenteltette a Nemzeti Lovas Színházat –…

Pintér Tibor az utóbbi időben kerülte a nyilvánosságot és szinte semmit sem lehetett hallani róla. A 48 éves macsó még a közösségi oldalaira sem töltött fel tartalmakat, így jogosan kérdezhették a követői, hogy vajon mi lehet vele. A TV2 Mokkában most ismét hírt adott arról, jelenleg min ügyködik.

(A legfrissebb hírek itt)

Igazán érdekes történetről számolt be egy pap társaságában a stúdióban, ugyanis mint kiderült, az atya felszentelte a Nemzeti Lovas Színházat, valamint az egész a társulatot. Arról, hogy ezt az igazgató miért tartotta a fontosnak, a következőképpen nyilatkozott:

„Spirituális ember vagyok, és nagyon közel áll hozzám a vallás, természetesen a kereszténység. Nagyon nagy adománya volt az életnek, hogy megismerkedhettem Balázzsal öt évvel ezelőtt, hiszen Mórahalomra járunk rendszeresen fellépni, és a Lovasszínháznak kvázi rajongója volt Balázs és a plébániája, és ott kialakult egy barátság” – kezdte mesélni Tenya, majd így folytatta:

Úgy gondoltam, hogy ezekben a nehéz időkben, amikor háború dúl mellettünk, amikor kiszámíthatatlan a jövő, akkor egy biztonságot ad nekünk, lelki támaszt ad, ha meg van szentelve a színház és ennek egy igazi, hiteles figurája a Balázs, aki ráadásul a barátunk is – részletezte.

Rajongsz a sportokért? Mi is!

Exkluzív hírekkel, naprakész eredményekkel és izgalmas szurkolói tartalmakkal várunk, hogy mindig képben legyél kedvenceidről! www.sportal.hu – Együtt a lelátón!

Source

Most Popular

Faça O Get Access E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Casino BrContentVale A New Pena Apostar Not Any Mostbet?"Prós Elizabeth Contras - Aplicativo E SiteMostbet...

Mostbet Brasil: Web-site Oficial, Inscrição, Bônus 15 000r$ Entrar

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus"ContentProcesso De Registro Electronic VerificaçãoMostbet App Bd LoginApostas Ao VivoComo Arriesgar Na MostbetApostas Esportivas Mhh MostbetComo Obter...

Zakłady sportowe – jak grać żeby wygrać poprzez inteligentne typowanie

Zakłady sportowe – jak grać żeby wygrać poprzez inteligentne typowanieZakłady sportowe mogą być nie tylko formą rozrywki, ale także sposobem na systematyczne wygrywanie, jeśli...

Glory Casino App For Ios & Android Os Download Latest Version

Download Glory Casino Apk: Enjoy Cell Phone Casino AppContentIntuitive User InterfaceHow To Withdraw Money By Means Of The Glory On Line Casino App? General...

Recent Comments