kedd, augusztus 3, 2021
Home Apple hírek Szakíthatott a trendekkel az Apple, amikor az iPhone 12-t tervezték

Szakíthatott a trendekkel az Apple, amikor az iPhone 12-t tervezték

Egy neve elhallgatását kérő, de az Apple ügyeire állítólag jól rálátó forrás kiterítette a cég összes kártyáját, vagyis elárulta, mi mindennel készülnek az év hátralévő részére. Eközben egy megbízható szivárogtató az iPhone 12 kinézetéről posztolt egy érdekes képet.

Hogy mi mindent mutathat be az idei évben az Apple – és főleg mikor – azt nagyban befolyásolja a koronavírus-járvány is, néhány részletről azonban pletyka szintjén már hallhattunk. Egy véletlennek köszönhetően vált egyértelművé, hogy valóban jön a kütyü, amivel bármit meg lehet majd találni, illetve, hogy nagyon közel van már az új olcsó iPhone bemutatója. Mindezek mellé most további érdekes információk láttak napvilágot.

A Bloomberg egy, az Apple ügyeire rálátó, névtelenséget kérő informátorra hivatkozva azt írja, az Apple az idei évben négy új iPhone-nal is előállhat. Ezek közül kettő csúcsmodell lesz, amelyek az iPhone 11 Pro és az iPhone 11 Pro Max helyére lépnek, de lesz két alsóbb kategóriájú változat is, amelyek az iPhone 11-et váltanák majd le.

A várakozások szerint mindegyik készülék rozsdamentes acélból készül majd, amelyek dizájnjában az iPhone 5 formaterve köszön vissza ahelyett, hogy a jelenleg trendi, a szélein lekerekített kijelzővel és minél íveltebb házzal találkoznának a rajongók.

© Wccftech

A csúcskategóriás mobilok megkaphatják az iPad Próban már alkalmazott, a mélység érzékelésére szolgáló LIDAR-szenzort, melyek mellé továbbra is három kamera társul majd a hátoldalon. A másik két iPhone hátulján két kamerát találunk majd meg – állítja a forrás.

Az iPhone 11 Prót kiváltó modellnek a 6,5 colosnál valamivel nagyobb kijelzője lesz, a Face ID-t tartalmazó notch viszont kisebb lehet.

A kisebb szenzorszigetről keringő pletykákat erősítette most meg egy kép is, amin állítólag az iPhone 12 “tervrajza” látható. A megbízható információiról ismert elemző, Jon Prosser a Twitteren tette közzé a képet, amelyen az látszik, mi minden kerül majd bele a notch-ba.

Ezek szerint az iPhone 12 elejére egy infravörös és egy hagyományos szelfikamera kerül majd, mellettük/közöttük pedig a különböző szenzorok kapnak helyet.

© Twitter / Jon Prosser

A Bloomberg szerint könnyen lehet, hogy ezeket a készülékeket már a nyáron bemutatják majd a közönségnek, igaz, egyelőre még az őszi leleplezést sem vetették el. Ezekkel együtt érkezhet majd meg egy új HomePod is, amely nagyjából feleakkora, mint a jelenlegi változat. Cserébe olcsóbb lehet.

A cupertinói cég állítólag egy újragondolt iMac-en és MacBook Prón, valamint egy új Apple TV-n és jóárasított iPadeken is dolgozik.

© Ubergizmo

A forrás röviden beszélt a korábban már sokat emlegetett AirTagsről is, amit szerinte kulcstartóval együtt fog majd árulni az Apple.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Most Popular

Furcsa hiba: minden előjel nélkül törhet el az új MacBook Pro kijelzője

Több felhasználó is arra panaszkodott, hogy az M1-es processzorral szerelt MacBook kijelzője minden különösebb erőbehatás nélkül, magától berepedt. Bármennyire is vigyáz valaki a...

Az Apple-vezér tényleg elküldte Elon Muskot a francba?

A Wall Street Journal újságírója, Tim Higgins által jegyzett Power Play: Tesla, Elon Musk and the Bet of the Century című könyv belső forrásokra...

Jó hír minden iPhone-osnak, aki szereti ránézéssel feloldani a telefonját

Míg korábban arról lehetett hallani, hogy az Apple visszahozná az ujjlenyomat-olvasót az iPhone-okra, a legújabb hírek inkább a Face ID, azaz az arcazonosítással...

Hiába méregdrága, kapkodnak utána: kiderült, melyik a magyarok kedvenc iPhone-ja – Pénzcentrum

Nincs már sok hátra az iPhone 12 Mininek itthon sem, hiszen az Apple június végén bejelentette, hogy leáll a gyártás, mivel a készülék nem...

Recent Comments